Debreceni malőr - Ugrott az EL?

Noha a Debrecen labdarúgócsapata 2-0-ás és 2-1-es győzelmet aratott a Liteksz Lovecs elleni selejtezőn, és már be is osztották az Európa Liga I csoportjába az Eindhoven, a Sampdoria és a Harkov mellé, egyáltalán nem biztos, hogy szerepelhet az EL-ben.

A bulgáriai visszavágó kilencvenedik percében ugyanis pályára lépett Máté Péter, akit a DVSC nem nevezett a mérkőzésre. Jóllehet a szabály szerint egy játékost huszonnégy órával a találkozó előtt ki lehet cserélni, a hajdú-bihariak nem jelezték, hogy Mátét játszatni kívánják.

A debreceni klubban megerősített információnk szerint Szilágyi Sándor cégvezető Monte-Carlóból, a sorsolásról telefonált az éppen a repülőtérre megérkező küldöttségnek, hogy baj van. Nagy a veszélye annak: az UEFA - bár a bolgárok nem óvtak - 3-0-ás gólkülönbséggel a Liteksznek ítéli a győzelmet, és a DVSC-t kiesőnek tekinti. Az eset azonban megúszható pénzbírsággal is; az ügyben a hivatalból eljáró – és az MLSZ-szel már kapcsolatba lépő – európai szövetség dönt.

A pályán minden rendben volt... Lehet, hogy Bernáthnak (balról) nem adatik meg az EL-főtáblás szereplés?
A magyar BERNÁTH Csaba, a Debreceni VSC játékosa (b) és Hriszto JANEV, a bolgár Liteksz Lovecs játékosa küzd a labdáért a labdarúgó Európa Liga selejtezõje rájátszásának visszavágó mérkõzésén a bulgáriai Lovecsben 2010. augusztus 26-án. (MTI/EPA/Vaszil Donev)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.