Debrecenbe menni

A vasárnapi, bántóan hektikus nyitány után olykor örömkézilabdát játszva győzött hat góllal a magyar női válogatott a lengyelek ellen, s az Európa-bajnokság első szakaszának csütörtöki zárónapja előtt kiharcolta a középdöntős szereplés jogát, vagyis készülődhet Debrecenbe.
Fölértékelődni látszott az orosz–spanyol meccs szünetében a magyar válogatott keserves döntetlenje a keleti együttes ellen, mert Jevgenyij Trefilov szakvezető csapata 14:13-ra vezetett előzetesen jóval erősebbnek tartott ellenfelével szemben a női kézilabda Európa-bajnokság második győri játéknapján. Noha a következő felvonásban összekapták magukat az ibériaiak, és 25:24-re megnyerték a mérkőzést, a minimális differencia (és persze az éppen annyira mérsékelt, mint amennyire zaklatott produkció) azt mutatta: bizony kiegyensúlyozottabb ez a négyes, mint azt eredetileg gondoltuk. (Nemkülönben a debreceni kvartett, amelyben a dánok úgy értek el döntetlent a románokkal szemben, hogy utolsó góljukat a lefújás pillanatában szerezték...)
Izgalomra nem volt ok
Izgalomra nem volt ok
Korponai Tamás / Nemzeti Sport

Mindenesetre fél órával a magyarok újabb, lengyelek elleni föllépése előtt legföljebb fél háznyi szurkoló ücsörgött a narancs és zöld színű székeken, amiből több következtetésre is lehetett jutni, s ezek közül csak az egyik volt az: a társaságnak a két nappal korábbi premieren nyújtott teljesítménye nem kápráztatta el a jegyvásárláson hezitálókat. Mi egyébben bízhattunk volna kedden, mint hogy a 4900 és 24 900 forint (khm...) közötti áron kapható napi belépőkre a csütörtöki csoportzárás előtt már nagyobb igény lesz?

Bár a Himnuszt követő, falrepesztő lengyel csatakiáltás némiképp ijesztőleg hatott, ráadásul a tavalyi világbajnokságon negyedik helyet szerző vetélytárs nyolc perc múltán vezetett (2:3), a folytatásban tavaszi hétvégék délelőtti idilljét idézően szép decemberi estét tölthettünk a pazar arénában.

Tomori végre nem csak lőtt, hanem talált is (húsz perc elteltével már ötször), Szucsánszki látványosan és hatékonyan mozgatta társait, Triscsuk leheletfinom, szépségdíjas és erőből eleresztett, kiküzdött gólt is szerzett, miközben a leghátsó ember, Kiss Éva – akár egy mesterien irányított marionett-figura – hol a jobb, hol a bal kezét, hol az egyik, hol a másik lábát emelte jókor, jó helyre. Görbicz Anita ugyancsak elégedetten bólogatott a tribünön, és már az első félidő közepén hátradőlhetett, hiszen semmi és senki nem veszélyeztette a tetemes magyar előnyt, amely a 17. percben öt- (8:3), a szünet kezdetére pedig hétgólosra hízott (14:7).

A térfélcsere után sem akadt ok a legcsekélyebb izgalomra sem, s volt idő elmerengeni azon is: vajon mi történt a lengyelekkel egyetlen esztendő alatt, és ; hogyan jutottak a szerbiai vb elődöntőjéből két tükörsima vereséggel az Eb-kiesés szélére. Ennél persze sokkal jobban foglalkoztatott bennünket az, hogy a kontinenstornának a horvátokkal közösen társházigazda együttese temérdek önbizalmat meríthetett ebből a váratlanul gondtalan órácskából. Márpedig a mentális tartásra nagy szüksége lesz a csapatnak, tekintve, hogy a spanyolokkal lényegében középdöntős meccset vív majd: azt az eredményt mindenképpen magukkal viszik Németh András kapitány játékosai Debrecenbe. (Hogy még melyiket, az az orosz–lengyel mérkőzésen dől el.)

A rend kedvéért muszáj rögzíteni, hogy a 39. percben már a „maccsból" sem jött ki a rivális (20:10), és a továbbiakban is csak azért morogtunk, hogy aztán alaposan kijött, mert a félidő derekán fölöslegesen szórakozta el akciói jó részét a magyar csapat. A végén 29:23 állt a táblán, s bár a differencia lehetett volna sokkal nagyobb is, ezúttal igazán helyénvaló a jótékony megbocsátás...

Eredmények. A csoport (Győr): Magyarország–Lengyelország 29:23, Spanyolország–Oroszország 25:24.
Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Magyarország 3, 3. Oroszország 1, 4. Lengyelország 0. B csoport (Debrecen): Dánia–Románia 29:29, Norvégia–Ukrajna 34:23. Az állás: 1. Norvégia 4, 2. Dánia 3 (61:52), 3. Románia 1 (48: 56), 4. Ukrajna 0.

A holnapi program. C csoport (Varasd): Svédország–Hollandia (18), Németország–Horvátország (20.15). D csoport (Eszék): Franciaország–Szerbia (18), Montenegró–Szlovákia (20.15).

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.