Debrecen: megállt az észt!

Ahhoz képest, milyen rosszul kezdte a nagyerdei Bajnokok Ligája-selejtezőt a Debrecen, a házigazdák szurkolói már az első félidő derekán elégedetten dőlhettek hátra. S később is csak egy kicsit kellett izgulniuk...

Történt a harmadik percben, hogy a tallinni Nahk könnyen háríthatónak tetsző szabadrúgást eresztett meg a hajdúságiak kapujára, viszont a labda Malinauskas késlekedése miatt utat talált a jobb alsó sarokba (0-1).

Debrecen, 2010. július 21.A debreceni Adamo Coulibaly-t ünneplik társai, aki gólt lõtt a DVSC TEVA - Levadia Tallin labdarúgó mérkõzésen, a Bajnokok Ligája selejtezõjének visszavágóján a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban.MTI Fotó: -

A hidegzuhanyt követően korántsem BL-iramban, de becsületes tempóban folytatódott a mérkőzés, amelyen a DVSC maximálisan kihasználta a Levadia jobb oldalának „sutaságát". Elsősorban Yannick húzott el Podholjuzin mellett, mire az észtek játékosa kénytelen volt szabálytalankodni kollégájával szemben, s bár a Hagen norvég játékvezető által megítélt tizenegyest Coulibaly elhibázta, a jó irányba mozduló Kaalma kapusról kijövő labdát az ismétlő csatár laza fejessel küldte a hálóba (1-1).

A Levadia e periódusban, noha alig harminc perc telt el, már szinte csak az elhárításra fókuszált, miközben Herczeg András garnitúrája kidolgozottnak nem minden esetben nevezhető akciókat futtatott a pályán. Azért egy minimum hatékony volt: újfent Yannick vétette magát észre, ezúttal labdaszerzéssel, indítással és - a kiugratott Coulibaly visszapassza nyomán - erőtlen lövéssel, hogy aztán a lesipuskás Kulcsár a gólvonalról passzírozza a labdát a gólvonalon túlra (2-1).

Ez az eredmény immár maximálisan megfelelt az észtországi első meccset 1-1-re mentő Debrecennek, ráadásul a tallinni társulat „művészei" a folytatásban sem futballoztak úgy, mint akiktől tartani kell. Sőt. Ennek nyomán a második szakasz eleje nyugalomban telt; a házigazdák - kiindulva az első félidei kezdésből - megfontoltan tartották maguknál a labdát, ekként a vetélytárs csupán abban bízhatott, hátha kihagy rivális hátsó alakzata. Így is történt... Ivanov adott finom passzt Leitannak, aki fölmérte,  hogy a kapu előterében egy társa birkózik öt debreceni védővel: hozzávetőleg tizennégy lépésről lövésre szánta hát el magát, s a gömb a megint  rosszul reagáló Malinauskas mellett a hálóban kötött ki (2-2).

Pánik nem tükröződött a vendéglátók arcán: egy perc múlva egyenlítettek. Yannick - ki más? - beadását követően Coulibaly sarokkal továbbított Szakályhoz, aki közelről nem hibázott, eldöntve ezzel a párharcot (3-2). Az unalmas végjátékot Malov Levadia-futballista kiállítása izgalommentessé tette, a konklúzió meg az, hogy a DVSC hozta a kötelezőt, de az FC Basel ellen némivel nehezebb lesz...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.