Rá sem lehetett ismerni ugyanis Mocsai Lajos szakvezető két nappal korábban siralmasan gyenge teljesítményt nyújtó csapatára, s ugyanígy semmiféle hasonlóságot nem lehetett fölfedezni a vasárnap még remeklő északiakra. 

Noha az aalborgi mérkőzésen a rivális már a huszadik másodpercben gólt szerzett, az elkövetkező félóra jó részében elszánt, lendületes, védekezésben masszív, támadásban kreatív kézilabdát mutatott be a magyar együttes, s a nem kis örömünkre fegyelmezetlenül és váratlanul idegesen játszó ellenfél már a 10. percben kapust cserélt, miután Lékai létszámhátrányban lőtt gólja nyomán négygólosra nőtt a különbség (8:4).  Ezzel együtt ekkor még nem a Szlovéniában légióskodó irányító volt a kulcsember, hiszen a hiányzó Nagy László helyén szereplő Ancsin Gábor a szó szoros értelmében bombaformát nyújtott: süvítő lövései rendre a hálóban kötöttek ki.

Szűk negyedóra múltán 10:6-ra vezetett a magyar válogatott, és az addig látottak alapján semmi jel nem utalt arra, hogy a folytatásban semmi sem sikerül majd. Márpedig így történt, s bár nyolc perc elteltével Császár csak-csak véget vetett a góliszonynak, addigra a Palmarsson távoli löketeivel magára találó vetélytárs fölzárkózott, s a szünetre egyetlen gól maradt a fórból (16:15).

Ám alighogy megkezdődött a második szakasz, visszasírtuk az állást, mert hibát hibára halmozott a társaság, minek következtében értetlenkedve könyveltük el: az első tíz percben Zubain kívül nem akadt honfitárs, aki a kapuba talált volna. El is húztak az izlandiak 20:17-re, és félő volt, elúszik a meccs. Ám a hektikus (és nem kevésbé heroikus) küzdelemben a rivális játékosainak keze is remegni kezdett, így háromnegyed óra múltán – főleg a hatékony bekksornak köszönhetően – 24:23 már „ide” volt.

Sőt: a hajrában kicsikarhatták volna a győzelmet Iváncsikék, de a balszélső mellett Gulyás is kihagyta a kihagyhatatlannak látszó ziccert, s amikor a „célegyenesbe” fordultak a felek, 27:26-os izlandi vezetés állt nagytáblán, ráadásul – Schuch kiálítása miatt – kevesebb magyar mezőnyjátékos maradt a pályán.

Persze, hogy bevillant a másfél évvel ezelőtti, londoni olimpiai negyeddöntő, amelyet honfitársaink azután nyertek meg Izlanddal szemben kétszeri hosszabbítást követően, hogy a rendes játékidő végén Lékai 27:27-re egyenlített. És lám: déja vu... A csapat kétségkívül legjobb kedvű, egyebekben leodaadóbb játékosa most is lövésre vállalkozott, s már csak tizenegy másodperc meg a csatakiáltás maradt hátra: Lékai megint bevágta, a kétszer harminc perc vége újra 27:27 lett.

Londonban utóbb kiderült, hogy a gól elődöntőt ért, ám hogy mit ér most, azt csak csütörtökön, a norvégok elleni mérkőzés végén tudjuk meg. Győzelem és döntetlen esetén továbbjutást és pluszpontot, ha viszont vereség lesz a vége, semmit.

Magyarország–Izland 27:27