De Gea váratlanul hosszabbított Manchesterben

Nem várt fordulatot vett David De Geának, a Manchester United spanyol játékosának az ügye azzal, hogy a válogatott kapus négy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését.
A megállapodás - amelyet pénteken az angol klub honlapján jelentettek be - azért érdekes, mert a 24 éves hálóőr a nyári átigazolási szezon utolsó napján csak egy adminisztrációs hiba miatt nem szerződött a Real Madridhoz, mivel a spanyol klub néhány perccel lekéste a határidőt.

"Boldog vagyok, hogy új fejezet kezdődik a unitedes karrieremben. Ez a klub különleges számomra, és tökéletes ahhoz, hogy tovább fejlődjek. Nagyon várom már, hogy magam mögött tudhassam ezt a bonyolult nyarat, és kizárólag a munkára tudjak összpontosítani" - nyilatkozta a kapus, aki 2011-ben igazolt az Old Traffordra, és azóta 175 mérkőzésen lépett pályára.

"David a világ egyik legjobb kapusa, elégedett vagyok, hogy hosszú évekig a csapat része lehet még" - mondta Louis van Gaal vezetőedző, aki a Premier League első négy fordulójában nem játszatta a hálóőrt, mivel véleménye szerint a körülötte kialakult helyzet miatt nem tudott a futballra koncentrálni.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.