Dárdai vette át a Hertha irányítását

Ideiglenesen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Rainer Widmayerrel közösen irányítja a német élvonalban szereplő Hertha BSC együttesét.
A berlini klub Facebook-oldalán jelentette be, hogy menesztette Jos Luhukay vezetőedzőt és segítőit, egyben jelezte, hogy a csapat korábbi játékosát, a jelenleg a klub utánpótlásában dolgozó Dárdait, illetve Widmayert bízta meg a szakmai munka ellátásával. További részleteket a 14.30-kor kezdődő sajtótájékoztatóján közöl majd csapat vezetősége.

Dárdai - a klub történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája - játékos-pályafutása befejezése óta a Herthánál dolgozott, majd tavaly szeptemberben elvállalta év végéig a magyar nemzeti csapat irányítását is. A válogatottal három Európa-bajnoki selejtezőn hét pontot szerzett, decemberben pedig a kvalifikációs sorozat végéig tartó szerződést kötött a magyar szövetséggel úgy, hogy a Herthánál is megőrizte pozícióját.

A magyar válogatott Eb-selejtezős csoportjában jelenleg a románok és az északírek mögött a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll, március 29-én a görögöket fogadja a Groupama Arénában, június 13-án pedig a finnek otthonában lép pályára.

A Hertha, amely szombaton Mainzban lép pályára, idén mindkét bajnoki találkozóján veszített, így visszacsúszott az utolsó előtti helyre a tabellán, melyen mindössze két ponttal előzi meg a sereghajtó Borussia Dortmundot, s azonos ponttal áll a közvetlenül előtte lévő Freiburggal (15.) és VfB Stuttgarttal (16.).

Jos Luhukay 2012 nyarán vette át a Herthát, miután kiesett a másodosztályba, ahonnan azonnal sikerült visszavezetnie a gárdát az élvonalba.

A Herthának volt már korábban magyar vezetőpedzője: Csernai Pál 1990. november 13. és 1991. március 12. között irányította az együttest.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.