Dárdai: Úgyanúgy szurkolok a válogatottnak, mint korábban

Noha sikeredzőnek még nem nevezik, német szakértők szerint Dárdai Pálnak nincs szégyenkezni valója a német labdarúgó-bajnokság élvonalában: hat mérkőzés után csapata, a Hertha BSC - amely az előző szezonban még a bennmaradásért küzdött - a "legnagyobbak sarkában", az ötödik helyen áll. A Hertha a 2007-2008-as szezon óta nem kezdte ilyen jól a bajnokságot.
Ő maga elégedett az eddigi teljesítménnyel. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a lejátszott hat bajnokin a berlinieket csak a két "ász", a Bayern München és a VfL Wolfsburg fektette két vállra, de elve az, hogy a vereségből még inkább tanulni kell.

Kedd este azonban hazai pályán, a berlini Olimpiai Stadionban a győzelem ízét tapasztalták meg ismét, több mint negyvenezer néző előtt a Köln ellen nyertek 2-0-ra a fővárosiak. Dárdai szerint a kemény munka nem volt hiábavaló, küzdeni akarásban, labdatartásban, erőnlétben, de technikailag is sokat fejlődtek.

Tizenöt évig tartó játékos-pályafutás, illetve klubrekordot jelentő 286 első- és 11 másodosztályú mérkőzés után a Herthánál és a berlini szurkolók körében rendkívül népszerű magyar tréner úgy ítélte meg, noha együttese többségében fiatal játékosokból áll és az elmúlt hetekben rendkívüli sérüléshullám sújtotta, nincs oka panaszkodni sem a játékintelligenciát, sem a játékkészséget illetően, a támadások hatékonysága, azaz a góllövés terén azonban még van mit javulni. A Köln ellen szerzett két gól azonban már arra utal, hogy itt is történt előrelépés.

"Dolgozni kell, tanulni kell és megyünk tovább" - foglalta össze edzői filozófiáját a Bundesliga első osztályának legfiatalabb trénere.

A 39 éves Dárdai - aki a magyar válogatott élén már bizonyította szakértelmét - mindazonáltal óvatos és nem kerget hiú álmokat. Célja az, hogy a Hertha a 2015/16-os szezont mintegy negyven ponttal zárja, ami a 10-14. hely valamelyikét jelentené. A keddi játéknap után a Hertha tíz ponttal az ötödik, ami jelzi, hogy az előirányzott 40 pont megszerzése egyáltalán nem irreális. Nem véletlenül nyilatkozta a közelmúltban Michael Preetz, a berliniek menedzsere, hogy Dárdai lehet az "adu" a Herthánál.

A játékosokkal jó a kapcsolata, mint ahogy a vezetőkkel is. Szavai szerint nincs miért panaszkodnia. Az igazolások viszonylag jól sikerültek és különösen a bosnyák válogatott támadó, Vedad Ibisevic megszerzése jelentett erősítést. Ibisevic kedden este ezt már bizonyította, a Köln ellen mindkét gólt ő szerezte.

A magyar válogatottól való kényszerű búcsút - mint az interjúból kitűnt - Dárdai Pál önmagában lezárta. Szavai szerint most minden tudásával és erejével a Herthára koncentrál.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne kapcsolata korábbi játékosaival, a vezetőkkel és utódjával, a német Bernd Storckkal.

"Természetesen állandó figyelemmel kísérem a válogatottat, ugyanúgy szurkolok a csapatnak, mint korábban" - mondta az MTI-nek Dárdai, aki a játékról, az esélyekről azonban nem kívánt nyilatkozni, mondván "az nem lenne korrekt".

Azt azonban kijelentette, nem ért egyet az európai szövetség (UEFA) múlt heti döntésével, amely szerint a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania október 8-án a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését.

"Nagyon sajnálom, de biztos vagyok abban, hogy a játékosok tudják, ilyen körülmények között is le kell győzni Feröer-szigeteket" - jelentette ki.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.