Dakar: újabb súlyos baleset a 10. szakszon

Újabb súlyos baleset történt az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 tereprali-viadalon: a spanyol Cristobal Guerrero hatalmasat esett motorjával és az első jelentések szerint a 48 éves versenyző kómában volt, amikor mentőhelikopterrel kórházba szállították.

Az autósoknál a magyarok közül elsőként Palik László ért célba a 10. etapon: a 17. helyen végzett, így az összetettben pillanatnyilag az előkelő 10. helyen áll. A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó is sikeresen célba ért a 35. idővel. A opeles egység tájékoztatása szerint a néhol egy km magas dűnékkel tarkított szakaszon kétszer eltévedtek, illetve eltört a kormányösszekötőjük, melyet kétszer kellett cserélni, mire ismét irányíthatóvá vált az autó. A Liszi László, Fenesi József (Mitshubishi) kettős eredménye egyelőre nem ismert. A szakszon a leggyorsabban az összetettben is élen álló spanyol Carlos Sainz ment végig.

A motoros Dési János 32. lett, összetettben ugyanezt a pozíciót foglalja el 54 célba érkező után. Az etapot a spanyol Jordi Viladoms nyerte, de honfitársa, Marc Coma továbbra is fölényesen vezet.

10. szakasz: Copiapo-Copiapo 496 km (gyorsasági: 476 km):

Autók:

1. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 5:32:55 ó.

2. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 21 mp. hátrány

3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) 7:39 p. h.

...17. Palik László (Nissan) 1:46:31 ó.h.

...35. Szalay Balázs

Összetett:

1. Sainz 38:59:02 ó.

2. Miller 27:31 p.h.

3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 41:13 p.h.

...10. Palik 9:50:29 ó.h.

Motorok:

1. Jordi Viladoms (spanyol, KTM) 6:35:26 ó

2. Alain Duclos (francia, KTM) 1:06 p h.

3. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 2:07 p h.

...32. Dési János (KTM) 1:18:47 ó h.

Összetett:

1. Marc Coma (spanyol, KTM) 43:52:30 ó.

2. David Fretigne (francia, Yamaha) 1:25:50 ó.h.

3. Cyril Despres (francia, KTM) 1:31:11 ó.h.

...32. Dési 10:12:13 ó h.

Szerdán a tervek szerint a chilei Copiapoból indul és az argentin Fiambalába érkezik a mezőny. Az össztáv 680 km, melyből a gyorsasági 215 km.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.