Jövőre is Dél-Amerikában rendezhetik meg a Dakar-ralit

Yann Le Moenner, a Dakar-ralit szervező A.S.O. irányítója a szerdai madridi tanácskozás után kijelentette, hogy a "nagy sikerre való tekintettel" ismét dél-amerikai helyszíneken rendezhetik meg a nagyszabású viadalt.

"A 2010-es esztendő hatalmas lehetőség lenne Argentína és Chile számára, hiszen ez a két ország a függetlensége bicentenáriumát ünnepli jövőre. Természetesen még más javaslatok is szóba jöhetnek" - nyilatkozta Le Moenner.

Az A.S.O. vezetője elmondta, hogy a helyszín kiválasztásánál nem kizárólag a gazdaságossági szempontokat fogják figyelembe venni. "A nem túl távoli jövőben döntünk" - mondta Moenner.

"Nemrég beszéltem Etienne Lavigne-vel, a Dakar versenyigazgatójával, aki elmondta, hogy alapjaiban már megállapodtak az argentin-chilei rendezésről, ám a szerződés aláírására még várni kell egy kicsit. Egy pozitív fejleményről már most beszámolhatok: a nevezési díj jövőre sem változik, azaz a résztvevőknek nem kell majd mélyebben a pénztárcájukba nyúlni, mint a mostani Dakaron. Hogy a csapatoknak, a pilótáknak melyik helyszín, Afrika vagy Dél-Amerika a kedvezőbb? Nem tudom. Ebben a gazdasági válságban erre a kérdésre nincs megbízható válasz" - reagált a hírre Szalay Balázs, az A.S.O. európai képviselője, aki versenyzőként a 22. helyen végzett az autósok között az idei viadalon.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.