Wimbledon: búcsúzott Szávay és Czink

A legenyhébb indulattal sem vádolhattuk azzal az angol rendezőket, hogy a magyar újságíróknak kedvező időbeosztást készítettek volna keddre, ám ez legyen a médiamunkások problémája. (Az volt.)

Czink Melindát és Szávay Ágnest „sikerült" utolsóként besorolniuk a hármas, illetve a tizenkettes pályára; az elsőbbség az elité, belátjuk, ám az angol nemzetközi bajnokság második versenynapján nem igazán sikerült slágermérkőzésre akadnunk. És még csak meglepetés sem született: a világelső Dinara Szafina könnyedén verte spanyol ellenfelét, ahogy a címvédő Venus Williamset sem lepte meg aktuális ellenfele.

A 30. helyen kiemelt magyar Szávay Ágnes visszaüti a belga Kirsten Flipkens labdáját az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének első fordulójában
A 30. helyen kiemelt magyar Szávay Ágnes visszaüti a belga Kirsten Flipkens labdáját az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének első fordulójában

Kora este aztán Czink pályára léphetett, pedig azt hittük, Santoróék túlóráznak majd. Ehhez képest a veterán francia 6:4, 6:2, 6:2-vel intézte el az esélyesebbnek tetsző - és jóval fiatalabb - német Kiefert. Ennek köszönhetően Melinda még kedden megkapta a lehetőséget, ám eleinte nem kísérte sok sikerélmény a fellépését. A 2006-os wimbledoni bajnok Amelie Mauresmo könnyed 6:1-gyel kezdett, de ezzel nem vette el a magyar kedvét: Czink 6:4-gyel egyenlített. A harmadik szettben is volt esélye Melindának, csakhogy 2:3-nál elvesztette az adogatójátékát, és ez végzetesnek bizonyult, végül 2:6-tal vett búcsút Wimbledontól.

Szávay magyar idő szerint este fél kilenckor kezdett, de sok köszönet nem volt benne: a világranglista-huszonnyolcadik magyar játékos - másfél órás mérkőzésen - 7:5, 6:4-re alulmaradt az őt nyolcvankét hellyel hátrébbról követő belga Kirsten Flipkens ellenében. A találkozón Szávay huszonhat ki nem kényszerített hibát követett el, miközben riválisa tizenegyet; a vereség elkerülhetetlen volt...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.