Csonka Zsófia hatodik lett sportpisztolyban

Csonka Zsófia a hatodik helyen végzett a női sportpisztolyosok között a londoni olimpia szerdai versenynapján. Magyar női pisztolyos ezt megelőzően csupán egyszer lőhetett olimpiai döntőt.

A pécsi lövő - aki vasárnap légpisztolyban 16. volt - a 30+30 lövéses alapverseny első, lassú felét 291 körrel a tizedik helyen zárta, a gyors szakaszban aztán nagyon szép sorozatokat produkált, s 293 kört ért el. Az 584 körös eredmény hatodik helyet ért a számára, innen várta a húsz lövéses nyolcas döntőt.

Az alapot olimpiai rekordot jelentő 591 körrel megnyerő dél-koreai Kim Dzsang Mi nagyon messze volt tőle, ám a második helyen álló thaiföldi Tanyaporn Prucksakorn csupán két körrel előzte meg. A harmadik helyen pedig hármas holtverseny alakult ki a címvédő kínai Csen Jing (Chen Ying), az orosz Kira Mozgalova és az ukrán Olena Kosztevics között, 585 körrel.

Csonka a finálé első öt kísérletéből 51,3 kört lőtt, ezzel egy helyet javított. A második sorozatban 50,6-ot ért el, amivel feljött a negyedik helyre. A dobogótól ekkor 1,6 körre volt, a finálé harmadik sorozatának második lövése azonban csak 8,3-ra sikerült, a szakasz pedig 48,4 körösre, így visszacsúszott a hatodik pozícióba, behozhatatlan, 3 körös távolságra a dobogótól. Végül a záró etapban is volt egy 8,9 körös lövése, a 20 kísérletet így pontosan 200 körrel zárta, s 784 körrel lett hatodik.

A számot Kim nyerte meg Csen előtt. A harmadik pedig Kosztevics lett.

Magyar női pisztolyos ezt megelőzően csupán egyszer lőhetett olimpiai döntőt: 1988-ban Ferencz Ágnes ugyanebben a számban lett ötödik. Női sportlövők 1984 óta szerepelnek az olimpián.

Eredmény:

női sportpisztoly 30+30 lövés, 25 m:

1. Kim Dzsang Mi (Koreai Köztársaság) 792,4 kör (alapverseny: 591 kör)

2. Csen Jing (Kína) 791,4 (585)

3. Olena Kosztevics (Ukrajna) 788,6 (585)

... 6. CSONKA ZSÓFIA 784 (584)

Csonka Zsófia a 2012-es londoni nyári olimpia női sportpisztoly 25 méteres döntőjében
London, 2012. augusztus 1. Csonka Zsófia a 2012-es londoni nyári olimpia női sportpisztoly 25 méteres döntőjében a Királyi Tüzérségi Laktanyában 2012. augusztus 1-jén. A magyar versenyző a hatodik helyet szerezte meg. MTI Fotó: Kollányi Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.