Cseh Lászlót is megnevezte a doppingvizsgálatok eredményét nyilvánosságra hozó hekkercsoport

A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László úszót is megnevezte a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport mint olyan sportolót, aki tiltott listás szert szedett, ugyanakkor ez nem számít doppingolásnak, mert a magyar versenyző asztmájára kapott legálisan formoterolt.

Fotó: Szalmás Péter / MTI

A hétfőn kiszivárogtatott dokumentum szerint Cseh még 2011 októberében kapott asztmára formoterolt. Mivel a szer szedését szükség esetén engedélyezték 6 mikrogrammig, ezért csak akkor számítana doppingolásnak, ha az úszó ennél nagyobb mértékben inhalálta volna a készítményt.

Cseh László, a Magyar Úszó Szövetségen keresztül az MTI-nek megerősítette, ilyen engedélyeket korábban évről évre kérnie kellett gyermekkori asztmája miatt, a nyilvánosságra hozott dokumentum azonban az utolsó volt a sorban, hiszen 2012 óta - már a londoni játékokat megelőzően - egy olyan készítményt használ szükség (azaz kizárólag légzési nehézségek) esetén, melynek összetevői közül semmi sincs tiltólistán, azaz öt éve nincs szüksége az úgynevezett TUE-engedélyre.

Orosz hekkerek korábban behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek. A csoport egy hete első lépésként amerikai sztárversenyzőkről (Serena és Venus Williams, Simone Biles) tett közzé - szerinte - egyértelműen doppingolásra utaló adatokat.

Egyben tudatták, hogy "hamarosan szenzációs bizonyítékokat közölnek híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak".
A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az érintett versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.