„Ha nem nő meg vészesen és nem sérül meg, Rióban érmes lehet” – mondja a kétszeres ötkarikás aranyérmes legenda, szövetségi elnök Magyar Zoltán Makra Noémiről, akinek edzője, Unyatinszki Mihály még nála is mértéktartóbban fogalmaz: „A célunk az, hogy eljussunk a 2016-os olimpiára.”

A még csak 16 éves békéscsabai tornászlány a múlt hét végén ért pályája eddigi csúcsára: a cottbusi Világ Kupa-versenyen gerendán arany-, felemás korláton bronzérmet szerzett. „Misó bá” és felesége, „Julika néni” tanítványa ezzel végképp helyet követelt magának a nemzetközi elitben, s még szép, hogy az ember azon kezd morfondírozni: eljuthat-e olyan magasságokba, mint a viharsarki házaspár korábbi neveltje, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Ónodi Henrietta?

 

Ugróiskola. Makra Noémi gerendagyakorlata Szigetváry Zsolt / MTI

–Heni ennyi idős korában már Eb-t nyert, igaz, ez a lehetősége Noéminak is megvan, hiszen májusban kontinensversenyt rendeznek Szófiában. De a mindig fals összehasonlítgatás helyett maradjunk abban: ő is tehetséges, akárcsak elődje volt – említi Unyatinszki tréner, akit azzal sem tudok kizökkenteni nyugalmából, hogy provokálom: – Más edzők ilyen eredmények után hosszú körmondatokban fényeznék magukat, a magyar sport legnagyobb ígéretének neveznék tanítványukat, ön meg itt szerénykedik...

– Nem mondhatok mást, csak ami a valóság: hosszú út áll előttünk. Cottbus nem volt több egy állomásnál, ahol azt is láthattuk, más nemzetek versenyzői között is akad Noémihoz hasonló korú talentum. Rendkívül szorgalmas, nagy munkabírású sportolóról van szó, de azt tudni kell: a mi sportágunkban a mostani időszak, a serdülőkor tartogatja a legtöbb veszélyt, hiszen átalakulhat az izomzat, a csontrendszer, lelki tényezők befolyásolhatják a teljesítményt. Most gerendán egészen jó produkciót nyújtott: noha ezúttal sem volt hibátlan a gyakorlata, életében először függetleníteni tudta magát a téttől.

Noémi – aki egy békéscsabai szakközépiskola magántanulója – napi hét órát tölt a tornateremben, szabad ideje szinte semmi, trécselni barátnőként funkcionáló unokatestvérével szokott. Amikor azt kérdezem tőle, mi a jó a tornában, azt feleli: „Változatos, érdekes, ráadásul a talaj és a gerenda még nőies is, és ez tetszik.” Hát a Fehér tenyér című filmet látta-e? – érdeklődöm. „Persze – érkezik a válasz –, de nálunk azért nincs akkora szigor.”

A példaképének Ónodit tekinti, a mestereiben vakon megbízik, s úgy érzi, az emlegetett szófiai Eb-n akár három szeren is dobogós helyezést érhet el. „Felemás korláton, gerendán meg talajon bármi előfordulhat” – mondja, én pedig kihasználom a kínálkozó alkalmat arra, hogy nekiszegezzem: „És mi fordulhat elő Rióban?”

– Oda előbb még el is kell jutni. De most úgy látom, ez sikerülhet, sőt az olimpián is bármi lehet – szolgál a prognózissal, de muszáj visszakérdezni: – Bármi?

– Talán igen... Magyar azt mondja, ő már csak azért se menne ilyen messzire, mert a torna kiszámíthatatlan, és nem szeretne a szükségesnél nagyobb terhet rakni a kislány vállára... Unyatinszki is csak annyit présel ki magából: „Benne van az esély...”

Egyelőre így van rendjén: a mondatok itt is, ott is befejezetlenek.