City by night

Ugyanaz a program a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti nyolcaddöntőjében, mint a múlt évben: a Manchester City együttese a Barcelona csapatával találkozik. A másik párban a Juventus és a Dortmund „újrajátssza” az 1993-as UEFA Kupa- és az 1997-es BL-döntőt.

A Malaga elleni 0-1 után az angol sajtó nem tudja, mit kezdjen a Barcelonával. A The Guardian hétfőn változatlanul a „halálos hármasról” – Messi, Suarez, Neymar – írt; a Manchester Evening News kiemelte, hogy „a City a Newcastle elleni 5-0-lal nemcsak a Chelsea-t, hanem a Barcelonát is figyelmeztette”; míg a Daily Mail paparazzója arról közölt fényképeket, hogy vasárnap éjjel Messi, Piqué, valamint kettejük korábbi klubtársa, a jelenleg a Chelsea-ben futballozó Fabregas a Casino Barcelonában járt.

Tavaly ők döntöttek: a két meccs négy barcelonai gólját szerző Lionel Messi és Daniel Alves
Tavaly ők döntöttek: a két meccs négy barcelonai gólját szerző Lionel Messi...
Nigel Roddis / Reuters

A reggeli repülőjáratot senki sem késte le: a „Barca” hiánytalanul megérkezett Manchesterbe, a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti nyolcaddöntőjére. Jubileumi meccs lesz ez a katalán csapat számára, hiszen az európai kupákban hetvenötödször találkozik angol ellenféllel a vörös-kék csapat. Az eddigi mérleg pozitív: 33 győzelem, 21 döntetlen, 20 vereség. A diadalok közül kettőt a múlt évi nyolcaddöntőben, éppen a Manchester City ellen ért el a Barcelona: vendégként 2-0-ra, otthon 2-1-re győzött. A manchesteriek azonban abban reménykednek, hogy az idén másként alakul minden. Vincent Kompany azt mondta: „Nem félünk tőlük. Semmi olyan nincs, amit ne tudnánk róluk, és a felől se lehet kétségünk, hogy a mi csapatunk szintén nemzetközi színvonalú.”Samir Nasri hasonló húrokat pengetett: „Tavaly túlzottan is tiszteltük őket. Ez még egyszer nem fordul elő. S nem azért akarjuk legyőzni a Barcelonát, mert revánsra vágyunk, hanem azért, mert a lehető legmesszebbre szeretnénk jutni a BL-ben.”

A brit lapok igyekeznek erősíteni a City-játékosok amúgy sem különösebben törékeny önbizalmát, és kiváltképp nem győznek áradozni egy spanyolról, aki történetesen Manchesterben játszik. David Silvát a múlt évben a klub legértékesebb futballistájának, míg most a Newcastle Uniteddel szemben nyújtott teljesítményéért a meccs emberének választották. A kétgólos karmester 9-es osztályzatot kapott, de a manchesteri tudósítók a többiekkel sem voltak szűkmarkúak, az érdemjegyek ugyanis így festettek: Hart 7 – Zabaleta 7, Kompany 7, Mangala 7, Kolarov 6 – David Silva 9 (Jesus Navas 7), Fernandinho 8, Nasri 8 (Lampard 6),Yaya Touré 9, Agüero 8 (Bony 6) – Dzeko 9.

...és Daniel Alves
...és Daniel Alves
Darren Staples / Reuters

David Silva tavaly azt hangoztatta a Barcelona elleni meccs előtt: „Felejtsük el Messit, Iniestára kell figyelni!” Ez a tanács nem vált be, mert mindkét találkozón a Messi, Daniel Alves kettős szerezte a katalán együttes góljait. Most valószínűleg jobban összpontosít az argentin talizmánra a házigazda csapat, ám Messi nem tart a vendégszerepléstől: „Többféle játékot tudunk játszani, a direkt támadót, a labdatartót vagy a kontraakciókra épülőt. Ami változatlan, az a túlnyomórészt sikeres Barca-filozófia.”

Koncepcióján a Juventusnak sincs oka módosítani, hiszen a Serie A-ban listavezető torinói együttesnek, amely várhatóan a Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Vidal, Pogba, Pirlo, Marchisio – Tevez, Morata tizeneggyel lép ma pályára, hosszú ideje jól bevált a stílusa. Vetélytársa, a Dortmund ezt kevésbé, sőt egyáltalán nem mondhatja el magáról, mivel a német bajnokságban csupán a tizenkettedik helyet foglalja el hét győzelemmel, négy döntetlennel és tizenegy vereséggel. Viszont ez döntős párharc: 1993-ban az UEFA Kupa, 1997-ben a BL csúcstalálkozóját vívta egymással az itáliai és a német csapat. Az első finalista találkozás alkalmával a Juve, másodszorra az a Borussia hódította el a trófeát, amely ezúttal harmincadszor találkozik olasz riválissal a kontinens klubtornáinak keretében. Az eddigi statisztika a dortmundiak szempontjából: 10 győzelem, 4 döntetlen, 15 vereség.

Ezzel együtt a vendéglátó zebracsíkosak köreiben ugyanazt hangoztatják, amit Koncz Zsuzsa énekelt 1998-as nagylemezén: Légy óvatos! Ha erre gondolunk, akkor valóban érdemes körültekintőnek lenni, mert az elővigyázatosságra intő album címe az volt: Csodálatos világ.

Igaz, szerepelt a korongon a Kegyetlen játék is.

BAJNOKOK LIGÁJA

Nyolcaddöntő, első mérkőzések

Kedd

Manchester City–Barcelona (tv: Sport1, 20)

Juventus–Dortmund (Digisport1, 20.15)

Szerda

Arsenal–Monaco (Digisport1, 20.15)

Leverkusen–Atletico Madrid (Digisport2, 20.40)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.