Cipőben a Parcban

Vége a Bajnokok Ligája téli szünetének: a nyolcaddöntő első mérkőzé­seivel ma este megkezdődik az egyenes kieséses szakasz. A program: PSG–Chelsea, Benfica–Zenit Szentpétervár. A további találkozókat holnap, illetve a jövő héten rendezik.

Tizenhat tétmeccs megnyerése után vesztett először pontokat a PSG a múlt héten (0-0 otthon a Lille ellen), de a siker esetleges elmaradásának már a mérkőzés előtt magyarázatát adta Laurent Blanc edző. „Minél többször játszatod a legjobbakat, annál inkább kockáztatod a sérülést” – mondta, ezért aztán egyáltalán nem szerepeltette Thiago Silvát, Maxwellt, Thiago Mottát és Ibrahimovicot, míg Verrattit egy félidőre, Lucas Mourát fél órára küldte pályára.

Párizsi mutatványos: Di Maria
Párizsi mutatványos: Di Maria
Robert Pratta / Reuters

Ma azonban mindenki ott lesz a pályán, aki számít. Elvégre roppant fontos találkozó következik a párizsiak számára, hiszen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének nyitányán a lassanként örök vetélytárs, a Chelsea az ellenfél. S bár az angol csapatnak egészen más a helyzete, mint a hazája bajnokságában huszonnégy pontos előnnyel vezető franciának – a szebb napokat látott londoni együttes a Premier Liga tizenkettedik helyét foglalja el –, a Parc des Princes ma esti vendégei sem kaptak ki a múlt év december tizennegyedike óta (hat győzelem, hat döntetlen). Sőt legutóbb 5-1-re verték a Newcastle Unitedet, s bár a vesztest csupán tizen­nyolcadikként jegyzik a szigetországi bajnokságban, újabban nem minden fordulóban történik meg, hogy a Chelsea gólfesztivált rendez...

Ezzel együtt Eden Hazard, az „arisztokratikus kékek” belga játékosa úgy nyilatkozott: a PSG-vel nagyon kell vigyázni, mert abba a körbe tartozik, amelyből a BL győztese kikerülhet. Ennél is fájóbb lehetett a Chelsea hívei számára, hogy Hazard megemlítette: „Ha a párizsi klub hívna, annak az ajánlatnak nagyon nehéz volna ellenállni.”

A PSG-vel a pályán sem könnyű dacolni. Még komplikáltabb gólt szerezni ellene. A gárda az ebben az évadban elszenvedett egyetlen veresége (Real Madrid 0-1) óta huszonkét találkozón mindössze nyolc gólt kapott; tizennégyen egyet sem szedett be.

Meglehet tehát, hogy egy „dugóval” elégedett lenne ma a Chelsea...

Talán a Zenit is. Mert bár a szentpétervári csapatnak nincs olyan veszedelmes vetélytársa, mint a Stamford Bridge-i együttesnek, az orosz „komanda” a BL-csoportmérkőzések befejezése óta nem játszott tétmeccset. S nem ugyanaz elfutballozgatni a Lakhwiyával, az El ­Jaishsal vagy a katonaválogatottal Katarban, mint kieséses szakaszt kezdeni az első számú európai klubtornán. Ez utóbbi még egy portugáliai tornán a Bröndbyvel, a Norrköpinggel, az Örebróval vívott barátságos mérkőzésen sem szimulálható... Így a Benfica kétségkívül előnyben van vendégével szemben, bár a portugál bajnokságnak az örök rivális ­Sportingot három pont hátránnyal követő második helyezettje nincs a legjobb hangulatban, mert legutóbb (tizenegy, veretlenül megvívott találkozó után, a lisszaboni Luz sta­dion 61 536 nézője előtt) 2-1-re kikapott a bronzérmes pozícióban ­lévő Portótól.

S most a Zenittel jön az a Hulk, aki korábban a Portóval szintén csak kellemetlenséget okozott a Benfi­cának...

Bajnokok Ligája

Nyolcaddöntő, első mérkőzések

Kedd
PSG–Chelsea (tv: M4 Sport)
Benfica–Zenit Szentpétervár (Sport1)

Szerda
Gent–Wolfsburg (Sport1)
AS Roma–Real Madrid (M4 Sport)

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.