Bundabotrány: vallott a gyanúsított

Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a labdarúgóval szemben egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel.

Eszerint A. Attila 2009. április 21-én, a Honvéd-Siófok Magyar Kupa elődöntő előtt, a Siófok labdarúgójaként, a "sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve" kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával. Megállapodásuk arról szólt, hogy a labdarúgó, eddig még be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. A túl nagy kockázat miatt az elkövetői kör végül mégsem fogadott a mérkőzésre, így a pénzt sem fizették ki a játékosnak.

Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a labdarúgó sem az őrizetbe vétel sem a megalapozott gyanú közlésével szemben nem jelentett be panaszt. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a megalapozott gyanú megállapítását a magyar ügyészek és rendőrök által Németországban végrehajtott nyomozás is segítette.

A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A főügyészség a rendőrséggel közösen június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

Az akció során hét embert – három volt és jelenlegi futballistát s négy futballbírót – vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás.

A gyanú szerint K. Zoltán - akit a magyar sajtó Kenesei Zoltánként azonosított - 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten K. Zoltán mellett még négy szervező állt. Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot és mindhárom bírót örökre eltiltotta. A 2-2-re végződött meccs mind a négy gólja 11-esből született.

A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan találkozókat, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló – vesztegetésre, és ezáltal a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató – játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják, majd a megbeszéltek szerint a manipulált mérkőzések eredményére fogadásokat kössenek.

Augusztusban a főügyészség P. Csabát, a Videoton Puskás Akadémia U19-es csapatának játékosát is meggyanúsította azzal, hogy a Ferencvárosi Torna Club U19-es labdarúgócsapatának kapusát a Videoton Puskás Akadémia–FTC U19-es bajnoki mérkőzés manipulálására próbálta rábírni.

Októberben újabb gyanúsítottja volt bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint Sz. György - aki szabadlábon védekezhet - a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt - a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően - H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok - a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve - az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét. Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, ezért a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták.

Szintén októberben Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni. A futballista az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Az MLSZ Törteit december 31-ig eltiltotta.

A nyomozók összesítése szerint jelenleg nyolc "megvett" – három nemzetközi barátságos, két finn első ligás, egy magyar felnőtt bajnoki, egy Magyar Kupa- és egy magyar U19-es – mérkőzésről tudni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.