Bundabotrány: már Kínáig ér az ügy

A múlt pénteken kirobbant európai bundabotrány kapcsán a német rendőrség házkutatást tartott az egyik gyanúsított lakásán, ahol bizonyítékokat találtak arra, hogy a 21 éves férfi egy harmadosztályú labdarúgó-mérkőzést igyekezett manipulálni.

A hatóság a lakásban talált adathordozókat, a számítógépet és mobiltelefont lefoglalta, a gyanúsítottat azonban nem kívánta megnevezni.

Annyi biztos, hogy a brémai illetőségű férfi múlt szerda délután a német harmadosztályban szereplő Goslar csapatának kapusát, Lars Möhlenbrockot próbálta rávenni arra, hogy 1500 euróért csalja el a Wilhelmshaven elleni bajnoki találkozót. A Goslarnak veszítenie kellett volna, a hálóőr azonban értesítette az esetről a vezetőedzőt és a klubot is, amely bevonta az ügybe a rendőrséget és a Német Labdarúgó Szövetséget (DFB). A mérkőzést vasárnap megtartották, a végeredmény 2-2 lett. A megvesztegetéssel vádolt férfit egyelőre még keresik.

Időközben a kínai média jelentései szerint 16 embert tartóztattak le az ázsiai országban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az első osztályú nemzeti bajnokság összecsapásait igyekeztek manipulálni. Emellett megneveztek négy korábbi játékost, edzőt és hivatalos személyt, akiket szintén ebben az ügyben vettek őrizetbe.
A bochumi államügyészség mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban múlt pénteken kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán arról adott tájékoztatást, hogy saját ellenőrzésében hét európai kupamérkőzést vizsgál, köztük a július 30-i, Fenerbache-Budapest Honvéd találkozót, amelyen a magyar klub került gyanúba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.