„A következő napokban többet leszünk buszon, mint jégen, de ez legyen a legnagyobb bajunk” – így foglalta össze a közeljövő programját Ocskay Gábor, a fehérvári jégkorongozók ügyvezető igazgatója, aki persze a bumlizássorozat dacára végtelenül boldog. Még szép: a csapat – története során harmadszor – bejutott az osztrák liga nyolc gárdát fölvonultató, immár kieséses rendszerű rájátszásába. Az más kérdés, hogy a direktor felhőtlenül örül-e az együttes előtt tornyosuló negyeddöntős riválisnak.

A HC Bozen – a kétnyelvű dél-tiroli olasz város, Bolzano garnitúrája – az alapszakaszban a második helyet szerezte meg, s a „Volánnal” vívott korábbi négy találkozójából hármat megnyert, egyet pedig a hosszabbításban veszített el. A ma kezdődő, s az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc toronymagas esélyese az itáliai társaság, de Ocskay biztos benne: nem adja könnyen a bőrét a magyar csapat.

Banham és társai: jégen és buszon Beliczay László / MTI

 

– Valahogyan sejtettem, hogy a Bozen következik – magyarázza. – Mivel a liga felvezető periódusában az élen végző kvartett együttesei helyezésük sorrendjében választhatnak ellenfelet maguknak az alsó négyesből, szinte biztos voltam benne, hogy nekünk az olaszok jutnak. Ha optimistán nézem az esélyeket, akkor harminc százalékot adok magunknak a továbbjutásra. Ami azért nem kevés, ráadásul a papírforma fölborításában szereztünk némi tapasztalatot az utóbbi időben.

A tizenhat kanadai, illetve amerikai mezőnyjátékost, továbbá egy cseh kapust foglalkoztató vetélytárssal amúgy nemcsak az gond, hogy erős, hanem az is: székhelye hozzávetőleg 750 kilométerre, az útközbeni ebédet is számítva tizenkét órányi távolságra fekszik Székesfehérvártól. A Fejér megyeieknek az elkövetkező napokban minimum kétszer, de az is lehet, hogy négyszer kell nekivágniuk a festői településnek. Ezzel együtt, amióta kiderült, hogy a ligában hetedszer szereplő alakulatnak újra sikerült a legjobbak közé jutnia, madarat lehetne fogatni a szurkolókkal.

Közülük a leggyorsabbak két óra alatt „megtöltötték” azt a buszt, amely a ma este háromnegyed nyolckor kezdődő első meccsre kedvezményes áron szállítja őket. Az elégedettségre tényleg meglehet minden ok, hiszen az évad elején finoman szólva is döcögött a szekér. Ám Marty Raymond, a győzni akarásban – Ocskay szerint – „felülmúlhatatlan” kanadai tréner gatyába rázta a társaságot, amelyről az igazgató úgy véli: ideális elegye lett a légiósoknak, a rutinos középkorú és a feltörekvő fiatal hazai hokisoknak. S ha már az ifjúság szóba került, a klubvezető büszkén említi: a Volán a liga egyetlen társulata, amely a felnőttek, a juniorok és az ifik között egyaránt továbblépett az elitet tömörítő szakaszba.

A mostani „részeredmény” értékét az is emeli, hogy a fehérváriak költségvetése a tizenkét csapatos bajnokság büdzsérangsorában a tizedik-tizenegyedik helyen áll. Az, aki úgy gondolná, a play-offba jutás majd segít a pénzügyi gondokon, nagyot téved: az újabb utazások és a nyolc közé kerülésért beígért prémiumok rendesen kiürítik a kasszát, a konyhára pedig legföljebb az hozhat valamennyit, hogy legalább két telt házas hazaimérkőzést mindenképpen garantál a rájátszás.

A futballban edződött sportkedvelő számára érdekes adalék: még a liga megnyerése sem jelentene pluszpénzt, tekintve, hogy a tulajdonosok csupán a részvételért fizetnek „osztalékot” (minden szereplő tizenkettednyi részt kap a summából), az előmenetelért, de még a végső győzelemért sem jár jutalom. Mondhatnánk, hogy ez utóbbi veszély úgysem fenyegeti a fehérvári huszárokat, de most már mit lehet tudni. Az ősszel azt sem gondolta senki, hogy egyszer még kitavaszodik.