Bronzszombat a birkózó Eb-n

A négy szombaton szőnyegre lépett magyar versenyző közül három, Módos Péter, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is bronzérmet szerzett a bakui birkózó Európa-bajnokságon, a kötöttfogásúak küzdelmeinek első napján.

A 2008-ban szintén Eb-harmadik Módos (55 kg) a nyolcaddöntőben kezdte meg szereplését az azeri fővárosban, s előbb a török Rüstem Hammetet győzte le, majd a nyolc között az észt Anar Zejnalov ellen nyert biztosan. Az elődöntőben az oroszok olimpiai bajnoka megállította a fiatal magyart, aki az esti helyosztón újra jól teljesített, s - a viadal honlapja szerint - a grúz Lasa Gogitadzét két menetben verte, az első menetet 5:3-ra, a másodikat pedig 2:0-ra hozva.

A 2006-os Eb-első Lőrincz Tamásnak (66 kg) a sorsolás folytán selejteznie kellett, ám ez nem okozott neki problémát, előbb a finn Tero Velima:kit, majd a görög Gievgeni Pentorecet és a litván Edgaras Venckaitist is legyőzte, így jöhetett az elődöntő, ahol megnyerte ugyan az első menetet a későbbi győztes orosz Ambako Vahadze ellen, ám végül kikapott. A bronzcsatában aztán Lőrincz szinte egyedül volt a szőnyegen, kis túlzással azt csinált a grúz Anton Mamagesvilivel, amit akart: az első két percet 4:0-ra, a másodikat pedig 9:0-ra nyerte.

A 2008-as Eb-győztes Bácsi Péter (74 kg) szintén selejtezővel kezdett, ám meg sem állt az elődöntőig. Az FTC kiválósága az izraeli Ilja Safrannal "melegített be", majd a svéd Robert Patrik Rosengren és a török Serek Tüfent sem jelentett akadályt a számára. A négy között nem sikerült az újabb siker, mert a hazai Elvin Murszalijev ellen hiába lett övé az első menet 2:0-lal, ezt követően két 1:0-ra elvesztett szakasz jött. A harmadik helyért rendezett meccsen társaihoz hasonló teljesítménnyel rukkolt elő Bácsi, aki a cseh Tomas Sobeckyt verte biztosan, 1:0, 7:1-re.

A nap negyedik magyarja, Komáromi Ede (60 kg) a nyolcaddöntőben kikapott román riválisától, és kiesett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.