Brit Nagydíj: Defektes Forma-1

"Őrült futam!" – így összegzett Nico Rosberg (Mercedes) miután megnyerte a Brit Nagydíjat. A második helyen leintett Mark Webber (Red Bull) azon viccelődött, hogy a mezőny végéről ért fel a dobogóra, a harmadikként befutó Fernando Alonso (Ferrari) pedig hitetlenkedve újságolta kollégáinak: a finis előtt hat-hét körrel még a pontszerzés miatt is aggódott...

Mindezek alapján úgy tűnhet, az év futamát rendezték Silverstone-ban, csakhogy akad ok a fanyalgásra is: mindenek előtt az, hogy megint elsősorban a gumik játszották a főszerepet.

Nem volt ez másként már az időmérőn sem, amelyen a Lewis Hamilton (Mercedes), Rosberg, Sebastian Vettel (Red Bull), Webber sorrend alakult ki az élen. A Mercedes – föltűnő gyorsasága miatt –  újra a támadások kereszttüzébe került. Ez korántsem meglepő, mivel a közelmúltban az összes riválisát magára haragította azzal, hogy – korántsem a fair play szellemében – részt vett és nyilvánvalóan fejlesztési előnyre tett szert a széria abroncsbeszállítója, a Pirelli tesztjén. A kvalifikációs győzelem után a „félillegális” gumiteszt megint napirendre került, s lényegében újfent csalással vádolták meg a csapatot.

Ha ez nem lett volna elég, a vasárnapi startot követően Hamilton magabiztosan húzott el a második helyre előrelépő Vettel elől, s úgy tetszett, mintha kicserélték volna a korábban gumikezelési problémákkal küzdő Mercedesét: autója nagy tempó mellett is feltűnően kíméletesen bánt az abroncsokkal... Legalábbis egy ideig: a brit pilótánál alighanem csak a Mercedest csalással vádolók döbbentek meg jobban azon, hogy a futam nyolcadik (!) körében durrdefektet kapott a 2008-as világbajnok autója. Ez csak a kezdet volt, mivel sorra adták meg magukat a sokat bírált gumik: Hamiltonhoz hasonlóan járt később Felipe Massa (Ferrari), Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) és Sergio Perez (McLaren) is. A „felrobbanó” abroncsok miatt beküldték a biztonsági autót, a futam pedig még inkább kabarénak tetszett, hiszen a pilóták egymás után kapták az üzeneteket a csapatvezetéstől: „Óvatosan hajts a gyors kanyarokban!”; „Menj lassan, kíméld a gumikat!” Mindezek miatt – az idén nem először – megbízhatósági versennyé alakult a derbi.

A nagydíjat végül csak az mentette meg a teljes lebőgéstől, hogy a Hamilton defektje után az élre álló Vettel autója a futam utolsó harmadában megadta magát, s a pályán rekedt Red Bull miatt ismét beküldték a biztonsági autót, amely összehúzta a mezőnyt. Az időben kapcsoló pilóták – mások mellet Rosberg, Webber és Alonso – rögvest új garnitúra gumiért hajtottak a bokszba, így az utolsó néhány körben más dimenzióban hajthattak, mint a kerékcserét kihagyó riválisaik. Ennek köszönhető, hogy a hétvégén végig szenvedő, autója lassúságára panaszkodó Alonso, és a rajtbaleset miatt a mezőny végére visszaesett Webber a hajrában elképesztő tempót diktálva, bravúros manőverekkel a dobogós helyezésig jutott.

Bár a Brit Nagydíjon történtek újra nyilvánvalóvá tették, hogy a jelenlegi abroncsok és a „gumiszabályok” megölik, szerencsejátékká teszik a versenyzést, s legfeljebb látszatcsatákat meg káoszt hoznak, azért rögzítsük: a futam szorosabbá tette pontversenyt. Noha továbbra is Vettel vezet, a háromszoros bajnok kiesése miatt Alonso hátránya 21 pontra csökkent. Érdemes azonban megemlíteni, hogy még maga a nagy nyertes, Alonso is visszafogottan értékelt a futam után. Tiszteletre méltó módon úgy fogalmazott: „Faragtunk a hátrányon, de a kocsi tempója alapján, egy normális versenyen Vettel kiesésével is legfeljebb egy-két pontot hoztunk volna.”

Brit Nagydíj, végeredmény:

1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Adrian Sutil (német, Force India), 8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso), 9. Paul di Resta (brit, Force India), 10. Nico Hülkenberg (német, Sauber).

A vb-pontverseny állása:

1. Vettel 132, 2. Alonso 111, 3. Räikkönen 98, 4. Hamilton 89, 5. Webber 87, 6. Rosberg 82.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.