Anglia továbbjutása a viszonylag könnyű E csoportból igazán elvárható volt. Mégis a pontveszteség nélküli elsőség, párosulva azzal a ténnyel, hogy az öt ellenfél közül egyedül Szlovéniának sikerült egyáltalán gólt lőnie a „háromoroszlánosok” hálójába, váratlanul érte a szakvezetést és a szurkolókat egyaránt. Roy Hodgson fiatal gárdája bizonyos vigaszt nyújtott a múlt évi brazíliai világbajnokságon nyújtott katasztrofális teljesítmény után.

A futballkommentátorok ezzel együtt aggodalmaskodnak. Úgy érzik, a szövetségi kapitány előtt rengeteg kérdés tornyosul az Eb előtt, hiszen valóban erős csapatok ellen mindeddig nem sikerült a bizonyítás. A sok sérülés és a rotáció iránti csillapíthatatlan éhség, mely a szakvezetőt jellemzi, azzal járt, hogy Joe Hart kapuson kívül egyetlen biztos tagja sincs a válogatottnak. Még az sem dőlt el, vajon a csapatkapitány Wayne Rooney a legalkalmasabb-e a támadások irányítására.

Walesi befutás Rebecca Naden / Reuters

Wales és Észak-Írország továbbjutása viszont kétségtelenül kiérdemli a „történelmi” jelzőt. Chris Coleman csapatának és 35 ezer drukkerének közös ünneplése a Cardiff City stadionjában félreérthetetlenül jelezte, mennyivel többről van szó, mint Wales első nemzetközi fellépéséről az 1958-as (nekünk éppen a walesiek miatt kellemetlen emlékű) vb óta. Egy egész nemzet önértékelése változott meg azzal, hogy míg a mindössze hárommilliós népességű tartomány két évvel ezelőtt a FIFA világranglistájának a 112. helyén állt, mára nyolcadikká avanzsált, olyan előkelőségeket megelőzve, mint Olaszország, Hollandia, sőt maga Anglia.

Bár a „sárkányok” kedvező sorsolási pozícióba kerültek a 2018-as oroszországi világbajnokság előtt, a múltjuk miatt a „futottak még” kategóriájába tartoznak majd, amikor az Eb csoportbeosztását tartják. Coleman, aki a bravúrt elődje, a 2011-ben öngyilkosságot elkövető Gary Speed emlékének szentelte, saját bevallása szerint soha nem ért még el hasonló sikert. Tudja, ha az olyan nagyságok, mint Ian Rush, Mark Hughes, Ryan Giggs nyomdokait követő team rendszeres visszatérője akar lenni a világversenyeknek, nem nyugodhat a babérjain. A közeljövőre nézve mindenesetre biztató, hogy Wayne Hennessey kapus tízből hét meccsen nem kapott gólt, sőt csupán Anglia, Spanyolország és Románia óvta jobban hálóját, mint Wales. A becsvágyó együttes sztárja – magától értetődően – a Real Madridot erősítő (?) Gareth Bale volt, aki hét gólja nyomán a walesi mesterlövészek Rush vezette listáján az ötödik helyre tornázta fel magát.

Michael O’Neill északír szövetségi kapitánynak még kisebb választékból, 1,8 milliós lakosságból kellett megtalálnia nemzeti tizenegyét. A „Nor’n Iron” becenévre hallgató csapat 1982-ben és legutóbb 1986-ban játszhatott a világbajnokságon, ugyanakkor Eb-re első ízben kvalifikálta magát. A belfasti Windsor Park diadalmas csapata – mint emlékezetes – éppen Budapesten, a magyar válogatott ellen kezdte meg győzelmi sorozatát, és a 2-1-es vereség Pintér Attila szövetségi kapitány állásába került.

Az egyetlen mérkőzést elveszítő északírek sikerszériáját a szakértők mindenekelőtt a páratlan csapatszellemnek tulajdonítják. O’Neill emberei közül néhányan – köztük az ugyancsak hét gólt szerző Kyle Lafferty (Norwich) és a csapatkapitány Steven Davis (Southampton) – a Premier Ligában, a többség azonban a másodosztályban, sőt Skóciában keresi a kenyerét.

A Brit-szigeteket képviselő csapatok száma még gyarapodhat, hiszen Írország – a D csoport harmadikjaként – pótselejtezőt játszik. Csak a balszerencsés Skócia reményei szálltak el, amikor a megállíthatatlan lengyel Robert Lewandowski a glasgow-i találkozó 94. percében 2-2-re egyenlített.