Bolt leiskolázta a mezőnyt, Szerbia történelmet ír - ez történt az olimpián

Usain Bolt megállíthatatlanul menetel harmadik triplázása felé, most 200 méteren verte el a mezőnyt. Óvás után újra futhatott a 4x100-as amerikai női váltó, nem is fogták vissza magukat. Szerbia először jutott a vízilabda-döntőbe önálló olimpiai története során. Az este legfontosabb eseményei.
A jamaicai Usain Bolt esélyeshez méltóan megnyerte a férfi 200 méteres síkfutást a riói olimpián, és megszerezte pályafutása nyolcadik ötkarikás aranyérmét. Ezzel feljött az örökranglista tizedik helyére, és megelőzte - többek között - a magyar vívólegendát, Gerevich Aladárt is.

Bolt 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4x100-as váltónak. Most Rióban is triplázásra készül, és eddig a két egyéni sprintszám elsőségét szerezte meg.

A fináléban Bolt remekül kapta el a rajtot, és a kanyarból kijövet már látszott, hogy megszorítani sem tudják. Végül csak ő ért be 20 másodperc alatt (19.78 mp). A második helyet a kanadai Andre de Grasse kaparintotta meg, és a francia Christophe Lemaitre jött be harmadiknak.

A jamaicai sztár 2008 óta uralja a 100 és 200 métert, a két szám világcsúcstartója, előbbiben 3-szoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.

A női 400 méter gáton az amerikai Dalilah Muhammad remekelt, ám a szám világbajnoka, a cseh Zuzana Hejnova lemaradt a dobogóról, és csak negyedik lett.

A férfi súlylökők versenyét az amerikai Ryan Crouser nyerte 22,52 méteres olimpiai és egyéni csúccsal, honfitársa, a világbajnok Joe Kovacs lett a második. A londoni bajnoknak, a lengyel Tomasz Majewskinek be kellett érnie a hatodik hellyel.

A tízpróbázóknál a toronymagas esélyes, a világbajnok amerikai Ashton Eaton megvédte címét.

A női gerelyhajítók versenyében a horvát Sara Kolak diadalmaskodott, a londoni győztes cseh Barbora Spotakovának a bronzérem jutott.

Minimumszint helyett legjobb idővel döntőben az először kizárt amerikaiak

Óvás után bejutott a döntőbe a címvédő amerikai 4x100 méteres női síkfutó váltó a riói olimpián.

Az előfutamban a staféta elváltotta magát, és kizárták. Az ominózus váltás a második Allyson Felix és a harmadik English Gardner között történt, miután a négyszeres olimpiai bajnok Felixet kibillentette egyensúlyából a mellette futó brazil vetélytársa, Kauiza Venancio. A két futó karja összeért, ennek következtében Felix nem tudta pontosan továbbadni a váltóbotot Gardnernek.

Az amerikaiak a kizárásuk után óvtak. A versenybírók a felvételek megvizsgálása után azt a döntést hozták, hogy a címvédő staféta újrafuthatja a számot, és amennyiben jobb időt ér el, mint a legrosszabb, még döntőbe jutott csapat, akkor helyette részt vehet a fináléban. Kína 42.70 másodperces idejét kellett túlszárnyalniuk az amerikaiaknak, akik végül 41.77 másodperc alatt teljesítették a távot, ezzel a legjobb idővel kerültek a döntőbe.

A szám fináléját pénteken, helyi idő szerint 22.15-kor rendezik.

Triplázhat a szerb vízilabda-válogatott

A világ- és Európa-bajnok szerb férfi vízilabda-válogatott az olasz csapat legyőzésével bejutott a döntőbe.

A szerbek a csütörtöki elődöntő második negyedének közepén már 6-0-ra is vezettek az itáliai együttessel szemben, és végül két gólt megőriztek az előnyükből.

Az önálló szerb válogatott első alkalommal jutott olimpiai döntőbe, Londonban és Pekingben is bronzérmes volt.

Az ötkarikás játékokon címvédő horvátok a tavalyi kazanyi világbajnokság fináléját 11-4-re elvesztették a szerbekkel szemben.

Elődöntők:

Szerbia-Olaszország 10-8 (3-0, 3-2, 1-0, 3-6)
Horvátország-Montenegró 12-8 (4-3, 3-2, 1-1, 4-2)

az 5-8. helyért:

Görögország-Spanyolország 9-7 (1-0, 2-1, 4-3, 2-3)
Magyarország-Brazília 13-4 (4-1, 3-0, 4-3, 2-0)

A további program:

szombat:

a 7. helyért:

Brazília-Spanyolország 16.40 (11.40)

az 5. helyért:

Magyarország-Görögország 21.30 (16.30)

bronzmérkőzés:

Montenegró-Olaszország 18.00 (13.00)

döntő:

Horvátország-Szerbia 22.50 (17.50)

Nem sikerült a japán csúcsbeállítás

Az 53 kilogrammban érdekelt, háromszoros olimpiai bajnok Josida Szaori a döntőben kikapott az amerikai Helen Louise Maroulise-től a riói játékok női birkózóversenyeinek utolsó versenynapján.

A 13-szoros világbajnok, világversenyen 2002 óta veretlen Josida így nem tudta megismételni honfitársa, Icso Kaori rekordját, aki szerdán negyedik olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be.

Az amerikai versenyző mellett a japán Kavaj Riszako (63 kg) és a kanadai Erica Elizabeth Wiebe szerzett aranyérmet a csütörtöki versenynapon.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.