BL: novemberfest

Príma produkcióval lepte meg közönségét a hazai pályán futballozó Bayern München a Napoli elleni mérkőzés első félidejében. A német csapat kétgólos előnyre tett szert az első játékrészben az A csoport rangadóján.

Főként azért, mert a vendégvédők nem tudták tartani Mario Gomezt: a válogatott center úgy szerzett mesterhármast az első játékrészben, hogy több helyzetet még ki is hagyott. Az olaszok reményeit Fernandez tartotta életben: közvetlenül a szünet előtt talált Neuer kapujába (3-1). A fordulás után visszafogottabb tempóban játszottak a csapatok, ám a nápolyi együttes a pihenő üzemmódra lassító hazai társulat ellen sem tudott ziccereket kialakítani.

Végképp veszni látszottak az olasz remények, amikor Zunigát – egy perc alatt összeszedett két sárgája miatt –  kiállította a játékvezető. Hamarosan követte azonban az öltözőbe Badstuber: a hazai védőnek is második figyelmeztetése miatt kellett levonulnia a játéktérről. A német válogatott labdarúgó talán még le sem zuhanyozott, amikor szépített a Napoli: Fernandez a rosszul helyezkedő Van Buyten mellől fejelt a hálóba. Ám az olaszok hiába igyekeztek a hajrában, a vendéglátók stabilizálták védelmüket, s 3-2-re nyertek.

A Manchester City kihasználta a Napoli vereségét: idegenben 3-0-ra felülmúlta a Villarreal csapatát, így feljött a négyes második helyére (gól: Yaya Toure 2, Balotelli).

További eredmények. B csoport: Internazionale–Lille 2-1, Trabzon­spor–CSZKA Moszkva 0-0. C csoport: Manchester United–Galati 2-0, Benfica–Basel 1-1. D csoport: Lyon–Real Madrid 0-2,
Ajax–Dinamo Zagreb 4-0.


Gomez: egy a háromból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.