BL: csoportelső a Veszprém

Legyőzte a vendég szlovén Velenjét, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Egyszerű volt a képlet: ha a Veszprém begyűjti a két pontot, csoportelső, és a nyolcaddöntőben majd csoportnegyedik együttest kap ellenfélnek. Rossz hír volt, hogy Perics betegség miatt nem vállalta a játékot, így a világklasszis kapus nélkül kellett megvívni a fontos összecsapást.

A hazaiak nyitó góljai után egyenlítettek a vendégek, de csak a 8. percig tudták tartani az iramot. Az esélyesebb Veszprém fokozatosan növelte előnyét, s 10:5-nél, a 17. percben a Velenje időt kért. Cupic dupláját követően már Mocsai Lajos - akit a héten neveztek ki a magyar válogatott szakmai igazgatójának - rendelte magához tanítványait. A lendületbe jött szlovénok felzárkóztak, ám a szünet előtti hajrát megint jobban bírta a házigazda.

A folytatásban sem adta alább a Veszprém, a megnyugtató előnyét biztosan őrizte. Az örökifjú Perez - ha szükség volt rá - könnyedén értékesítette helyzeteit, a Velenje nem tudott "látótávolságon" belül kerülni. Negyedórával a vége előtt már 22:17 volt az állás, majd a különbség még tovább hízott (28:19). Végül a szlovénok megúszták: nem lett kétszámjegyű a differencia.

A magyar bajnok - immár tét nélküli mérkőzésen - a jövő héten a lengyel Kielce vendége lesz.

Veszprém-Velenje (szlovén) 30:25 (15:11)

Szegedi bravúr

A Szeged bravúros döntetlent játszott Spanyolországban a Valladoliddal a Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában. Az már délután eldőlt, hogy a magyar együttes nem jut tovább a csoportjából, mivel a román Constanta nyert a görög PAOK ellen, s így a Tisza-parti alakulat már semmiképpen sem kerülhet az első négy közé.

A magyar együttes az első félidőben nagyon jól játszott, ennek eredményeként a szünetben 19:13-re vezetett, a pihenőt követően azonban tíz perc alatt fordított a hazai együttes. A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán.

Valladolid (spanyol) - Szeged 35:35 (13:19)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.