Nehéz helyzetben volt a Győr női kézilabdacsapata a Larvik elleni BL-döntő első, norvégiai mérkőzése előtt: talán a házigazdák szurkolóin kívül mindenki a magyar bajnokot tartotta a kinti találkozó esélyesének is.

Az európai klubtorna fináléjában már hetedszer föllépő, de még mindig első sikerükre váró kisalföldiek ennek megfelelően a bőröndjeiken kívül a favoritok szokásos terhét is kicipelték magukkal Skandináviába, s a vasárnap délutáni meccs előtti fő kérdés úgy szólt: inspirálja vagy agyonnyomja-e a „hátizsák” Ambros Martin szakvezető játékosait?

Az első félidőben nem kaptunk választ erre, tekintve, hogy meglehetősen közepes teljesítménnyel rukkolt ki mindkét társaság. A Larvik Arena történetének harmadik telt házas meccsén a győriek brazilja, Amorim szerezte az első gólt, s a dél-amerikai a folytatásban is átlagon fölüli produkciót nyújtott – szemben, például, a visszafogottnak tetsző Görbiczcel, vagy a honfitársai ellen fölöttébb bizonytalannak látszó Lunde kapussal. A gyors indításokra építő vendéglátók a 9. percben vezettek először (4:3), s bár bő negyedóra múltán erősödhettek a magyar remények (7:9), a két éve BL-győztes Larvik – nem utolsósorban a harmincnyolc esztendősen is brillírozó Leganger néni bravúrjainak köszönhetően – megint fordított (21.: 10:9). A jelentős kapkodás közepette az a csapat bízhatott a végső sikerben, amely hamarabb volt képes magára erőltetni némi nyugodtságot, ám a játék a továbbiakban is hektikus maradt. Ráadásul jól berezeltünk akkor, amikor Blanco a mezénél fogva a földre vitte Kovacsics Anikót, aki a könyökére esett, majd könnyes szemmel baktatott le a pályáról, miközben a román játékvezetőnők keményre vették a figurát, és szabaddobást ítéltek.

A 13:12-es Larvik-vezetésnél zárult nyitó szakaszt követő második játékrész kezdeti időszakának jó híre volt, hogy Kovacsics sérülése mégsem bizonyult súlyosnak, így az irányító visszatérhetett a pályára, a rossz viszont az, hogy a közvetlenül a térfélcsere után egyszer még a hálóba találó Győr a továbbiakban hétperces góliszonyt produkált. Ennek megfelelően az északiak  – nem egészen hat perc alatt – 17:13-ra elhúztak, s ez idő tájt nagyon szerettük volna viszaforgatni az idő kerekét egészen február 16-ig, amikor is a magyar együttes ugyanebben a csarnokban hatgólos vereséget mért házigazdájára a BL-középdöntőben.

De később kiderült: a múlt helyett jó lesz nekünk a jelen is. Ijedtükben hat gólt lőttek Görbiczék: a dunántúli labdazsonglőr mellett jött a másik győri norvég, Löke, érkezett Kovacsics meg főszerepet osztott magára Radicsevics is, s az immár nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is ügyelő vendégek szépségdíjas alakításai – nemkülönben az ekkor már remeklő Lunde hárításai – nyomán 19:17-es magyar vezetésnél hajlamosak lettünk volna hátradőlni. Ám rutinos kézilabdabarátként még nem tettük, mert tudtuk: a mérkőzés legfontosabb periódusa hátravan.

Tizenkét perces eredménytelenség után meg is szerezte első gólját a Larvik, amely persze újra föltápászkodott poraiból. De csak átmenetileg; Görbicz mutatványai elvették a norvég drukkerek kedvét attól, hogy komolyabban reménykedni kezdjenek. A hajrá a Győré lett, olyannyira, hogy a finisben akár négygólos differencia is kialakulhatott volna a felek között, de ne legyünk telhetetlenek. Már csak azért se, mert 23:21-nél, öt másodperccel a vége előtt Amorim kegyetlenül „bevarrta” az utolsót, így 24:21-es vendégsikerrel zárult a döntő első felvonása.

A feladat adott: szombat délután negyed négytől Veszprémben a három gólból legalább kettőt meg kell őrizni, és akkor... Hét elvesztett kupafinálé (na meg, a Valcea elleni elődöntő...) után azonban még szép, ha az ember óvatos, és nem fejezi be a mondatot mindaddig, amíg meg nem szólal utoljára is a duda.

Akkor viszont alighanem torkaszakadtából üvöltve fejezi majd be.