Benfica: a hetedik pokol

Tavaly BL-trófeát, az idén EL-serleget nyert a Chelsea csapata.

Fölényben futballozott a Benfica szerda este Amszterdamban, az Európa Liga-döntő első félidejében, de hiába adogatott gyorsan és tetszetősen, a támadást befejező mozdulat vagy az akciók utolsó passza rendre meghökkentően rosszul sikerült. Így aztán a legveszélyesebb megmozdulás a szünet előtt meglehetősen passzív Chelsea-é volt: a harmincnyolcadik percben Artur kapus jobbra mozdult Lampard húszméteres, nehezen követhető labdájára, és épp hogy bele tudott kapni a háló közepe felé kanyarodó lövésbe.

A londoni kékek helyzetét nehezítette, hogy brazil hármasuk tagjai közül a két szélre vezényelt Ramires és Oscar elveszett az oldalvonal mellett, míg a védősorból a középpályára rendelt David Luiz mindenütt megfordult, de sehol sem volt.

A lisszaboni klubot „megszálló” – a kezdő tizenegyben kilenc helyet elfoglaló – dél-amerikai légió jobban mozgott, és elevenebbnek mutatkozott a második félidő elején is. A játék képe alapján a paraguayi Cardozo fejes gólja logikusnak tetszett, de nem okozott sem örömöt, sem bánatot, mert leshelyzetből esett. Annál nagyobb boldogságot keltett a Chelsea-szurkolók körében Fernando Torres szólója: a spanyol csatár – Cech kidobása után – elvitte a labdát Luizao mellett, kicselezte Arturt, és mesteri gólt szerzett (59. perc: 1-0).

Nyolc perccel később azonban Azpilicueta megmagyarázhatatlanul kezezett a tizenhatoson belül, és a joggal megítélt 11-esből Cardozo egyenlített (1-1).

Ám a hajrá a Chelsea-é volt: Lampard nagy lövését még „hárította” a felső léc, de Ivanovicsnak a sérülések miatti hosszabbítás harmadik per­cében a bal felső sarokba küldött fejesét senki és semmi nem menthette (2-1).

A Benfica 1962-ben nyert legutóbb európai trófeát; azóta szériában a hetedik döntőjét vesztette el...

CHELSEA–BENFICA 2-1 (0-0)

Európa Liga-döntő, Amszterdam, 46 163 néző. Jv.: Kuipers (holland).

Chelsea: Cech – Azpilicueta, Cahill, Ivanovics, Ashley Cole – Ramires, David Luiz, Lampard, Mata, Oscar – Fernando Torres.

Benfica: Artur – André Almeida, Luisao, Garay (Jardel, 78.), Melgarejo (John, 65.) – Salvio, Perez, Matics, Rodrigo (Lima, 65.), Gaitan – Cardozo.

Gól: Fernando Torres (59.), Cardozo (68., 11-esből), Ivanovics (93.).


Ivanovics (kékben): akkor, amikor az ellenfélnek már nincs ideje egyenlíteni...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.