Bemutatták az idei Forma-1-es Ferrarit

A Ferrari hétfőn délelőtt bemutatta az idei Forma-1-es sorozatban induló autóját, az F60-as modellt. Az elnevezés arra utal, hogy a csapat 60. éve szerepel a világbajnokságon.

Az autó kialakításánál a tervezők szem előtt tartották a költségcsökkentésre irányuló új szabályokat. Az aerodinamikai fejlesztésekkel a mérnökök arra törekedtek, hogy a kocsi stabilabb legyen, mint elődje. Ezért az elülső légterelő szélesebb, a hátsó pedig magasabban van és keskenyebb. A lehető legjobb súlyelosztást szem előtt tartva módosították az autó felfüggesztését.

Az első köröket a tavaly vb-második brazil Felipe Massa teszi majd meg az új autóval a mugellói pályán. A bemutató a nagy hideg és a pálya eljegesedése miatt került át Fioranóból.

 "Meg vagyok hatva, de természetesen elégedettséggel is tölt el, hogy én mehetek először az új autóval. Az új szabályokat is fegyelembe véve, egy kicsit más autóra számítottam, nagy vezetőszárnyakkal. Meglepett az F60-as, kicsinek, kompaktnak, de összességében csinosnak találom" - mondta el első benyomásait Felipe Massa, aki az esélyeket illetően megjegyezte: "az ember évről évre erősebbnek, pszichológiailag és fizikailag jobban felkészültnek érzi magát".

"Tapasztaltabb vagyok, mint korábban, készen állok a kiélezettnek ígérkező versengésre" - fogalmazott, majd hozzátette, nem tudja, mire lesz képes a Ferrari, egyelőre csak az biztos, hogy az első futamig még rengeteg munka vár a csapatra. 

Az idei sorozat március 29-én az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az új versenyautóról többet a Ferrari honlapján!

Views of the new Ferrari F60 Formula One racing car are seen in this combination photo of undated handouts released on the Ferrari Web site January 12, 2009. Due to bad weather the new car will be tested at Mugello racetrack near Florence January 12,
Views of the new Ferrari F60 Formula One racing car are seen in this combination photo of undated handouts released on the Ferrari Web site January 12, 2009. Due to bad weather the new car will be tested at Mugello racetrack near Florence January 12,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.