Dönteni kell David Beckhamről

Az amerikai profi futballbajnokság irányítói péntekben szabták meg a végső határidőt arra, hogy a Los Angeles Galaxy és a Milan megegyezzen a jelenleg az olasz élcsapatnál kölcsönjátékosként futballozó David Beckham – az olaszok és az angol futballista részéről – tartósra tervezett átigazolása ügyében.

A Major League Soccer (MLS) kirakatjátékosa a kontraktus szerint március 9-ig maradhatna Milánóban, csakhogy az angol labdarúgó menet közben meggondolta magát, s immár hosszabb ideig maradna az itáliai élcsapatnál. Már csak azért is, mert így szem előtt van, azaz az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya, Fabio Capello is közelebbről figyelheti. A Milan vezérkara is örömest megtartaná Beckhamet, s a Galaxy sem zárkózott el frontemberének elengedése elől. Az első milánói ajánlatot – amely a hírek szerint 5 millió euróról szólt – azonban Tim Leiweke, az amerikai futballklubot tulajdonló AEG ügyvezetője túl alacsonynak találta, egyben 20 millió dollárban határozta meg a tárgyalási minimumot a Milan számára.

Az MLS mostani, az ügy lezárására hivatott lépése meggyorsíthatja az alkufolyamatot. Beckham 2007 nyarán csatlakozott  a Galaxyhez, s öt évre szóló szerződést írt alá. Don Garber, az MLS első embere mostani, az AEG-vezérhez intézett levelében azt írta: a profi liga akkor tudja támogatni a két klub közötti megegyezést, ha az legkésőbb péntekig megszületik. "Tizenharmadikáig tudnunk kell, megveszik-e David Beckhamet vagy  sem" – fogalmazott a ligafőnök.

England's David Beckham applauds after their friendly international soccer match against Spain at the Ramon Sanchez Pizjuan stadium in Seville February 11, 2009.
England's David Beckham applauds after their friendly international soccer match against Spain at the Ramon Sanchez Pizjuan stadium in Seville February 11, 2009.

A 33 éves Beckham szerda estétől – Bobby Moore társaságában – immár csúcstartó a válogatottságokat tekintve: 108. alkalommal ölthette az angol válogatott  szerelését. Más kérdés, hogy az Európa-bajnok spanyoloknál tett kirándulás vele együtt sem hozott sikert az angoloknak, akikre a barátságos meccsen 2-0-ás vereséget mértek a vendéglátók.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.