Dárdai Pál válogatott búcsúmérkőzésén 2010-ben az oroszok ellen. Jobbra Pavljuscsenko Kurucz Árpád / Népszabadság

Múltidéző mérkőzés lesz ma este fél kilenctől az Üllői úton, mert napjaink szembeszökően szoros magyar, orosz barátsága nyomán sokan azzal viccelődnek Pesten: lehet, hogy megint le kell feküdni a „ruszkiknak”?

Amúgy soha nem kellett. Annak ellenére sem, hogy a huszonkét hajdani magyar–szovjet találkozó mérlege minden volt, csak kedvező nem: négy győzelem, hét döntetlen, tizenegy vereség. (Különösen fájt az 1966-os vb- és az 1968-as Eb-negyeddöntőben, valamint az 1972-es Eb-elődöntőben elszenvedett 1-2, 0-3 és 0-1, továbbá az 1986-os vb-csoportmeccs 0-6-os csapása.) A magyar–orosz statisztika (2, 1, 2) már jobban mutat, bár hozzá kell tenni, hogy a két diadalt a cári Oroszország válogatottja ellen sikerült elérni még 1912-ben.

Legutóbb 2010 márciusában találkozott a két csapat, és azoknak, akik most nagyon szorítanak Dárdai Pál átmeneti kapitány végleges szakvezetővé válásáért, az 1-1-gyel zárult győri meccs rossz előjel, mert az ifjú edző játékosként azon a mérkőzésen szerepelt utoljára (hatvanegyedszer) a válogatottban.

Mindenesetre az eddig hárommeccses tréner feltűnően népszerűbb, mint néhány elődje, és akad szakíró, aki már abban merül el, hogy megfejtse a „Dárdai-titkot”. Pedig csupán a bukaresti 1-1 tekinthető figyelemre méltó eredménynek – elvégre a magyar válogatott több mint három évtizede nem szerzett pontot a románok vendégeként –, a feröeriek és a finnek elleni 1-0-t egyaránt úgy sikerült elérni, hogy mindkétszer a szerény tudású ellenfél futballozott jobban.

A kimenetelt illető jó sorozat a mai Druzsba-partin is folytatható, mert az orosz válogatott bajban van: szakvezetője, Fabio Capello hónapok óta nem kapott fizetést, és ez az ő praxisában ritka, mint a fehér holló. Nyilvánvaló, hogy a 32-szeres olasz válogatott játékosként az AS Romában, a Juventusban és a Milanban szereplő, edzőként a Milant, a Real Madridot, az AS Romát, a Juventust és az angol válogatottat is irányító itáliai mester ambíciói nem most vannak a csúcson; számára akár édes mindegy is lehet, mi történik a „szbornajával” egy eleve tét nélküli találkozón.

Társulata amúgy sem a Bolsoj Balett: bár a múlt évi mérlegébe 5 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség került, az idei pedig 5, 5, 2-t mutat – s mind a négy kudarc minimális, 1-0-ás volt –, a világbajnokságon szinte csak statisztált az együttes. Legutóbbi nyolc mérkőzése közül csupán kettőt nyert meg a csapat (a szintén „baráti” Azerbajdzsán, valamint Liechtenstein ellen), és a múlt szombaton kikapott Bécsben az osztrákoktól.

Ami jó volt a „szomszédban”, az jó volna itthon is.

A régi futballkérdés tehát ismét aktuális: hol az az 1-0?