Azarenka: kösz, jól vagyok!

Viktorija Azarenka jobban van - ez a legfontosabb hír a US Openről. Mint köztudomású, a szerdai játéknapon a fehérorosz teniszezőnő mérkőzés közben úgy dőlt el, akár egy zsák, és fekve is maradt: az ijesztő látvány sokkolta a nézőket. Sokáig azt hitték, hogy a brutális hőség döntötte le, ám később - a kórházi kivizsgálást követően - maga mondta el, hogy a bemelegítés során elcsúszott, beverte a fejét, emiatt a meccs közben egyre rosszabbul érezte magát, a látása is romlott, és fokozatosan gyengült. Noha 1:5-re állt az argentin Dulko ellen, mégsem akarta feladni a mérkőzést - megtették helyette a lábai...

A történet tehát happy enddel zárult, nem úgy Szávay Ágnes második fordulós mérkőzése. A 19. helyen kiemelt Flavia Pennetta ellen nem ő volt az esélyes - eddigi öt mérkőzésükből hármat az olasz nyert -, de arra azért nem számítottunk, hogy a találkozó ennyire sima lesz. A 6:1-re elveszített első játszma után a másodikban már produkált némi ellenállást a magyar lány, ám a folytatást is elbukta (6:4), ezzel kiesett. Hatszor is elveszítette az adogatójátékát, ő viszont csak kétszer vette el a riválisáét, ez aztán el is döntötte a mérkőzést.

A most csak Venusért szorító Williams család nem hitt a szemének: a rangsor 179. helyén szerénykedő Rebecca Marino csak a rövidítésben engedte át a nyitó szettet. A pályafutása első Grand Slam-tornáján szereplő kanadai mindössze egyszer vesztett szervagémet, az azonban a vereséget jelentette (6:7, 3:6). Hogy miként kell játszania egy esélytelenebb (hátrább rangsorolt) játékosnak a nagymenő ellen, arra Virginie Razzano (157.) mutatott példát, miután két szettben nyert a 13. helyen kiemelt, szintén francia Marion Bartoli ellen.

A 2003-ban US Open-bajnok Andy Roddick (9.) az idén biztosan nem ünnepel, miután négy játszmában kikapott a szerb Tipszarevicstől. A hatodikként rangsorolt orosz Nyikolaj Davigyenko is búcsúra kényszerült, miután három szettben ulmaradt a francia Richard Gasquet ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.