Armstrong bevallotta, hogy doppingolt

Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt - jelentette kedd hajnalban az AP amerikai hírügynökség egy televíziós forrásra hivatkozva.

A tervszerű és szervezett doppingolással vádolt 41 éves Armstrong Oprah Winfreynek nyilatkozott először azóta, hogy életre szóló eltiltással büntették. Az interjút csütörtökön sugározzák, de már hétfőn felvették. Az amerikai hírügynökség az adáshoz közel álló, névtelen forrásra hivatkozott. Az interjúból egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek - írja a Sport Géza.

Az Oprah Winfrey Network (OWN) szóvivője a múlt héten bejelentette, hogy az interjút nem élőben sugározzák, a felvételt korábban készítik majd el Armstrong austini házában, és a visszavonult kerékpáros nem szerkesztheti meg az adást. A szóvivő még hozzátette: a beszélgetés során nem lesz tabutéma. Maga Lance Armstrong is azt nyilatkozta, hogy kész mindenre őszintén válaszolni. Winfrey tweetje szerint végül két és fél óriáig beszélgettek.

Az idézett forrás szerint Armstrong az előzetesen felvett interjúban elismerte, hogy pályafutása során - beleértve a Tour de France-győzelmeket is - tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt. Az amerikai sportoló eddig a leghatározottabban cáfolta, hogy valaha is doppingolt volna.

A The New York Times korábban arról írt: Armstrong abban a reményben tesz vallomást, hogy más sportágakban - így triatlonban - még versenyezhet. A jelenlegi büntetés szerint élete végéig eltiltották a versenyszerű sportolástól azokban a sportágakban, amelyek világszövetségei aláírták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexét. A beismerés után élete végéig tartó eltiltását mérsékelhetik, és néhány év múlva triatlon-, illetve futóversenyeken még indulhat.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerekpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-győzelmétől, majd októberben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Lance Armstrong a svájci körversenyen 2010-ben - évekkel korábban itt kaphatták volna el egy doppingteszten
RadioShack's team rider Lance Armstrong cycles during the eighth stage of the Tour de Suisse from Wetzikon to Liestal June 19, 2010. REUTERS/Christian Hartmann (SWITZERLAND - Tags: SPORT CYCLING)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.