Angol-amerikaifutball

A profi amerikaifutball-liga, az NFL klubtulajdonosainak vezetősége a testület houstoni ülésén eldöntötte, hogy a 2015-ös Super Bowlt – a sorozat különleges érdeklődéssel övezett döntőjét – az arizonai Glendale városában rendezi meg. A vezérkar arról is határozott, hogy a liga 2016-ig továbbra is biztosan szervez évente legalább egy alapszakasz-mérkőzést Nagy-Britanniában, s ennek a londoni Wembley stadion adhatna otthont.

A nagydöntő helyszínéül megválasztott város egyetlen riválisa a keddi szavazáson a floridai Tampa volt, csakhogy ez utóbbi településen már négyszer rendeztek Super Bowlt, a legutóbbit nem is olyan régen, 2009-ben. Ezzel szemben Glendale körzete – másképpen: az arizonai főváros, Phoenix régiója – csupán kétszer volt a házigazda a sportág történetében. A legutóbbi, 2008-as döntő mindmáig emlékezetes sokak számára. Az oddsok alapján favoritnak tartott New England Patriots veretlenül jutott el a nagy találkozóig, ott azonban a New York Giants – elsősorban az MVP-nek (a döntő legértékesebb játékosának) választott Eli Manningnek köszönhetően – az utolsó negyedben fordított, és 17:14-re legyőzte a mindaddig hibátlan alakulatot.

A keddi tanácskozás másik napirendi pontjában tárgyalt britanniai vendégjáték terve nem meglepő: az amerikaifutball népszerűsége töretlenül növekszik az öreg kontinensen is. Az NFL irányítóinak hosszú távú célja a brit piac pénzügyi kiaknázása, és ez még csak a grandiózus „Európa-terv” első lépcsőfoka. Emlegetnek német helyszíneket, sőt szó esett már egy londoni székhelyű NFL-együttes létrehozásáról is...

Az NFL brit sorozata a 13:10-es végeredménnyel zárult New York Giants–Miami Dolphins találkozóval kezdődött még négy éve. A meccset nyolcvanezren látták. Azóta minden idényben játszottak a tengerentúli amerikaifutballisták a Wembleyben, és valamennyi mérkőzés rengeteg érdeklődőt vonzott. Legközelebb október 23-án csap össze két amerikai klub Londonban: a Tampa Bay Buccaneers „pályaválasztóként” fogadja a Chicago Bears együttesét. A „telt ház” táblát már előkészítették.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.