Amputálni kellett az FTC infarktust kapott játékosának a lábát

A közvetlen életveszély elhárítása érdekében amputálni kellett Akeem Adams bal lábát. A Ferencváros trinidadi futballistájának - aki szeptember 25-én kapott szívinfarktust - állapota továbbra is súlyos.

A klub keddi közleménye szerint a végtagizomzat elhalása a másfél héttel ezelőtti súlyos szívinfarktus és a keringés összeomlásának szövődményeként alakult ki. A műtét a közvetlen életveszély elhárítását szolgálta. 

"A műtét sikerült, Akeem Adams keringése stabil, de állapota továbbra is súlyos, életveszélyes." - áll a közleményben. A 22 éves védő nyáron igazolt a Ferencvárosba. Szeptember 22-én még pályára lépett az Újpest ellen 3-1-re megnyert rangadón, három nappal később azonban otthonában rosszul lett és kórházba szállították. A kilencszeres trinidadi válogatott ezt követően több műtéten is átesett, s mivel szíve nem vette át azokat a funkciókat, amelyeket el kellene látnia, műszívre kapcsolták.

Adamset azóta is a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kezelik. Korábban dr. Szelid Zsolt László, a Ferencváros orvosi stábjának tagja úgy nyilatkozott, hogy a futballistának 30-40 százalék esélye van arra, hogy sikeresen elhagyhassa a kórházat.

A játékos családja Magyarországon tartózkodik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.