Amerikai álom brit módra

A kérdés gyakorlatilag csupán annyi: már ezen a vasárnapon, az Amerikai Nagydíj leintése után, vagy csak néhány hét múlva lép elő háromszoros világbajnokká Lewis Hamilton? A brit pilóta esélyeiről épp csapattársa, Nico Rosberg fogalmazott a legtalálóbban, amikor azt mondta: innen már csoda lenne veszíteni.

Nyolc évvel ezelőtt egyetlen pont hiányzott ahhoz, hogy a Forma–1-be szinte berobbanó Lewis Hamilton rögtön bemutatkozása évében világbajnok legyen. Saját bevallása szerint azonban akkor a rutintalanság és az óriási nyomás miatt egyszerűen elizgulta az utolsó, sorsdöntő futamot, hibák sorát követte el McLarenjében, s ezért szerezte meg 2007-ben a vb-elsőséget Kimi Räikkönen.

Csapatban már világbajnok a Mercedes, Hamilton az egyéniben tör újabb sikerre
Csapatban már világbajnok a Mercedes, Hamilton az egyéniben tör újabb sikerre
Srdjan Suki / Reuters

Egy évvel később már minden másként alakult: az utolsó futam utolsó körének utolsó méterein bemutatott bámulatosan higgadt előzésével fordította meg – az akkor még ferraris Felipe Massa bánatára – a világbajnokság kimenetelét. Megint egyetlen pont döntött a címről, ezúttal viszont az ő javára. Tavaly aztán, már a Mercedes versenyzőjeként, egészen könnyedén jutott második vb-címéhez, és Alberto Ascari, Graham Hill, Jim Clark, Emerson Fittipaldi, Mika Häkkinen, Fernando Alonso mellé került a kétszeres világbajnokok klubjában.

Mindezt főként azért érdemes felidézni, hogy rögzíthessük, a harmincéves pilótának van rutinja a világbajnokság elvesztésében éppúgy, mint annak megnyerésében. Vagyis korántsem csak PR-szöveg volt tőle az, hogy nem érez nyomást, nem törődik az esélyekkel és azzal sem, lesz-e újabb vb-címe már vasárnap, az Amerikai Nagydíj leintése után. Egyszerűen csak gyors akar lenni – jelentette ki.

Tegyük hozzá: tekintélyes előnye tudatában megteheti, hogy könnyedén veszi a szezon végét. A vasárnapi versennyel együtt négy nagydíj van hátra, vagyis még összesen száz pontot lehet gyűjteni. Ehhez képest a második, illetve a harmadik helyen álló Sebastian Vettel (Ferrari), valamint a csapattárs Nico Rosberg előtt 66, illetve 73 ponttal vezet. Ez azt jelenti, hogy már Austinban világbajnok, ha Vettelnél kilenc, Rosbergnél két ponttal többet szerez. Kicsit másként: ha mondjuk megnyeri a futamot, és Vettel nem második, akkor övé a vb-cím. Ez a verzió pedig egyáltalán nem zárható ki.

Egyfelől azért nem, mert Hamilton az idei Grand Prix-k több mint felét megnyerte, az amerikai ringen pedig három futamot rendeztek idáig, s kettőt ő nyert. Vettel második helye amúgy nem lenne elképzelhetetlen, a német klasszis az idén többször is „befért” a két Mercedes közé a mind gyorsabb Ferrarival, csakhogy a hét végén erős hátránnyal kezd: tízhelyes rajtbüntetést kapott, mert kicserélték autójában a motort.

Ezzel együtt bármi megtörténhet, még az is, hogy a bajnokavatás elmarad. Az időmérő edzést a időjárás miatt szombatról vasárnapra halasztották, ám a végkifejletet tekintve nem fordulat, hanem csak csúszás következne be. Ha ugyanis Vettel vagy Rosberg kivétel nélkül megnyerné mind a négy hátralévő futamot, Hamiltonnak akkor is elég lenne 34, illetve 27 pontot összegyűjtenie a címvédéshez. Ez pedig egyáltalán nem lehetetlen küldetés, elvégre a legutóbbi négy versenyen 75 pontot szerzett a brit autós úgy, hogy egy ízben kiesett…

Esélyeiről alighanem az mond a legtöbbet, hogy Rosberg szerint csoda lenne, ha Hamilton innen veszítene. Nem kevésbé árulkodó, hogy saját helyzetéről a csapattárs annyit jegyzett meg: ettől kezdve „kitaposhatja a szuszt” versenyautójából, hiszen lényegében nincs már vesztenivalója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.