Alpesi csúcs

Jürgen Klopp, a Liverpool német edzője előbb dühöngött amiatt, hogy az angol klub szurkolói csak 10 236 jegyet kaptak ma estére a 38 512-es kapacitású St. Jakob Parkba, ám az elutazás előtt már valósággal könyörgött a Mersey-parti híveknek: belépő nélkül ne menjenek Bázelbe, a labdarúgó Európa Liga döntőjére. A hírek szerint a Beatles városából akár százezren is Svájcba érkezhetnek, és már a tízezres kontingens is alaposan felverheti az alpesi település rendszerint idilli nyugalmát.

A várakozás azért oly nagy, mert a Liverpool kilenc éve vívott legutóbb kontinentális kupadöntőt, s bár akkor a Milantól 2-1-re kikapott a BL athéni csúcstalálkozóján, tizenegy európai döntője közül nyolcat megnyert (ötöt a BEK-ben, illetve a Bajnokok Ligájában, hármat az UEFA Kupában).

A helyszín már teljes díszben áll
Fotó: Reuters

A hagyománytisztelő angolok jó jelnek tekintik, hogy két diadalnak is évfordulója van: negyven éve a Mönchengladbach (3-0, 0-2), tizenöt esztendeje az Alaves együttesével szemben (5-4) hódították el az UEFA Kupát az Anfield Road játékosai. Klopp – naná – győzelemmel akar jubilálni, és nagy hangon kijelentette: „Egyrészt száz százalékig megérdemelten jutottunk a döntőbe. Másrészt szerdán mindent akarunk, és mindent meg is teszünk ezért a csodálatos klubért.”

Útjuk Bázelig

Liverpool: Bordeaux 1-1, 2-1, Sion 1-1, 0-0, Rubin Kazany 1-1, 1-0 (csoportmérkőzések), Augsburg 0-0, 1-0 (a 16 közé jutásért), Manchester United 2-0, 1-1 (nyolcaddöntő), Dortmund 1-1, 4-3 (negyeddöntő), Villar­real 0-1, 3-0 (elődöntő). A mérleg: 6 győzelem, 7 döntetlen, 1 vereség, 18-10-es gólkülönbség.

Sevilla: Mönchengladbach 3-0,2-4, Juventus 0-2, 1-0, Manchester City 1-2, 1-3 (BL-csoportmérkőzések), Molde 3-0, 0-1 (EL, a 16 közé jutásért), FC Basel 0-0, 3-0 (nyol­caddöntő), Bilbao 2-1, 1-2 (negyeddöntő), Sahtyor Donyeck 2-2, 3-1 (elődöntő). A mérleg: 6 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 22-18-as gólkülönbség.

A Sevilla csendesebben készül a mérkőzésre, jóllehet rendkívüli alkalom előtt áll: egymás után harmadszor nyerheti el az EL-serleget. Az angol csapatok elleni kupamérlege (3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség) nem sokat segít az esélyek tekintetében, ám az andalúz csapatnak is akad kedves évfordulója: tíz esztendővel ezelőtt az ­UEFA Kupa döntőjében – Dani Alvessel, Ad­rianóval, Marescával, Jesus Na­vasszal, Luis Fabianóval – 4-0-lal intézte el a Middlesbrough együttesét. A 2006-os sikert 2007-ben megismételte, és így történt ez a 2014-essel a múlt évben. Ma ugyan nincsenek akkora sztárjai, mint egy évtizede, de a triplázás lehetősége önmagában figyelemre méltó, és az sem akármi, hogy a francia Gameiro a Sevilla tizennégy EL-góljának a felét érte el. (A gárda a BL-ből került át a második számú sorozatba.)

Ezzel együtt a Marca azt írta a társaságról: „Csalódást keltett, de nincs kizárva, hogy számára az évad legjobb része még hátravan.” Bizony, mert az EL-döntő után vasárnap a spanyol Király Kupa csúcstalálkozója következik Madridban a Barcelonával.

Ám „házon kívül” a spanyol bajnokságban az otthon 14-szer győztes Sevilla egyetlenegy meccset sem nyert...

Liverpool–Sevilla

Európa Liga-döntő, Bázel, 20.45
(tv: RTL II, Digisport1)
Jv.: Eriksson (svéd).

Liverpool: Mignolet – Clyne, Kolo Touré, Lovren, Moreno – Milner, Firmino, Emre Can, Philippe Coutinho, Lallana – Sturridge.

Sevilla: Sergio Rico – Mariano, Rami, Carrico, Escudero – Coke, Krychowiak, Banega, N’Zonzi, Vitolo – Gameiro.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.