Alonso nyert négy korábbi világbajnok előtt

A kétszeres világbajnok Fernando ALonso nyerte az idei Forma-1-es szezon harmadik futamát, a vasárnapi Kínai Nagydíjat.

A Ferrari 31 éves spanyol pilótája mögött az ausztráliai idénynyitón győztes finn Kimi Räikkönen (Lotus) végzett a második, Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pedig a harmadik helyen. A vb-pontversenyben továbbra is a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője áll az élen, aki ezúttal negyedik lett.

Az élről induló Hamilton tökéletesen kapta el a rajtot, ugyanakkor a mellőle startoló Räikkönent mindkét ferraris pilóta, azaz Alonso és Felipe Massa is megelőzte, sőt a negyedik körben a célegyenesben mindketten Hamilton elé kerültek. A dobogós helyen lévő versenyzők mindegyike lágy gumival indult a futamon, így már a 6. kör után mindannyian kerékcserére kényszerültek. Ekkor Nico Hülkenberg haladt az élen, őt Vettel követte. A két német pilóta egyszerre ment ki a boxutcába, ahol utóbbinak sikerült megelőznie a sauberes riválisát.

Alonso a 21. körben vette vissza ismét a vezető pozíciót, amikor megelőzte Jenson Buttont, de nem sokkal később mindketten új gumikat kaptak, így a verseny során először Vettel volt az első, őt Hülkenberg, Alonso, Button, Hamilton és Räikkönen követte, azonban míg a német pilótákra két kerékcsere, addig a többiekre már csak egy várt a verseny hátralévő részében.

A futam feléhez érve Alonso előbb Hülkenberget, majd Vettelt, Hamilton pedig Buttont előzte meg. A 31. körben Vettel is új gumikat kapott, eközben Räikkönennek sikerült Button elé kerülnie. A Red Bull kétszeres címvédője a nyolcadik helyre jött vissza, de azonnal megkezdte a felzárkózást sorra előzte meg riválisait, így Hülkenberget és Buttont is maga mögé utasította.

A 41. körre Vettelen és Buttonön kívül mindenki "letudta" utolsó boxkiállását, így Vettel vezetett ismét Alonso, Button, Räikkönen és Hamilton előtt. Az előző futamon győztes német végül hat körrel a futam vége előtt kapta meg utolsó, lágy abroncsait, mellyel a negyedik helyről vágott neki a harmadik Hamilton üldözésének, s bár nyolc másodperces hátrányát ledolgozta vele szemben, az előzésre már nem maradt ideje, így végül negyedik lett.

Alonso pályafutása 31. futamgyőzelmét aratta, Kínában másodszor intették le elsőként.

A szezon jövő héten a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.

Alonso ünnepli győzelmét csapatával a kínai nagydíjon
Ferrari Formula One driver Fernando Alonso of Spain celebrates his win with his teammates after the Chinese F1 Grand Prix at the Shanghai International Circuit, April 14, 2013. Alonso roared to victory in the Chinese Formula One Grand Prix on Sunday, making amends for crashing out of the previous race in Malaysia. REUTERS/Carlos Barria (CHINA - Tags: SPORT MOTORSPORT F1)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.