A szövetség visszautasított vádjai Kiss Balázs doppingügyében

A sportági szövetség intéző bizottsága a Sportkórházzal, illetve más egészségügyi szolgáltatókkal kötött megállapodások áttekintése után visszautasította a Magyar Birkózó Liga vádjait, és megállapította, hogy garantált a versenyzők folyamatos orvosi ellenőrzése - áll a szervezet sajtóközleményében.

Amint arról kedden részletesen beszámoltunk, a liga közgyűlése a szövetség vezetését (elsősorban dr. Hegedűs Csaba elnököt) tette felelőssé a világbajnok Kiss Balázs pozitív doppingtesztjének ügyében, mondván, a vezérkar nem tette lehetővé, hogy a versenyzők állandó orvosi kontroll alatt készülhessenek. A liga egyúttal felszólította Hegedűst, hogy az eset nyomán „vonja le a megfelelő konzekvenciákat, különös tekintettel saját személyére vonatkozóan"...

Az intéző bizottság mostani - Maróthy István szakmai alelnök által kezdeményezett - tanácskozásának az volt a célja, hogy a tagszervezetek hivatalos, részletes és hiteles tájékoztatást kapjanak a doppingügyről, illetve annak utóéletéről. A grémium közleményében az áll, hogy Kisst „nem csalás bűne, hanem a kellő körültekintés hiánya, a nem a szigorú előírásoknak megfelelő eljárás terheli". A kommünikében a Magyar Antidopping Csoport állásfoglalása is olvasható, miszerint legális forgalomban kapható táplálékkiegészítők is tartalmazhatták azt a tiltólistán szereplő szert, amelyet a versenyzőtől vett mintában talált a Nemzetközi Antidopping Ügynökség. „A bizottság nem menti fel Kiss Balázst, de él az ártatlanság vélelmével (a jogerős fegyelmi határozat megszületéséig), hiszen egy, a klubhűségben is példamutató sportcsalád gyermekéről van szó, aki - a tehetségén kívül - a szorgalmával, az akaraterejével és a sportág iránti szakmai alázatával kivívta a birkózótársadalom elismerését" - így a dokumentum.

A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény kitér arra is: a szövetség kész megadni a sportolónak minden erkölcsi, orvostudományi és jogi segítséget ahhoz, hogy csak a valós helyzethez mért, méltányos büntetést kapja a nemzetközi fegyelmi fórumoktól. Ugyanakkor leszögezi, hogy az ügyet természetesen a szövetség fegyelmi bizottsága is napirendre tűzi.

Az intéző bizottság végül felszólítja „a magát ligaként jegyző" csoportosulás vezetőjét és tagjait, hogy fejezzék be a felelőtlen vádaskodást, „a közvélemény - légből kapott számokkal, megalapozatlan feltételezésekkel való - manipulálását".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.