Mesterhármas!

Rekordokat döntött a Sao Paulo FC: az "összbrazil" labdarúgó-bajnokság 1971 óta íródó történetében az egyetlen csapattá vált, amely: 1. hatszor nyerte el az aranyérmet; 2. sorozatban háromszor hódította el az elsőséget.

A diadal ezúttal nehezen, az utolsó fordulóban a házigazda Goias ellen elért 1-0-lal született meg, de a klub szurkolói a legkevésbé sem törődnek azzal, hogy a címvédésre a záróráig kellett várni, mert a “megváltó” találkozó lefújásától fogva karnevál van Sao Paulóban. (A Corinthians vagy a Palmeiras drukkerei persze nem vesznek részt a táncban.)

S már a játékosügynökök is zsonganak, hiszen Európában januárban átigazolási időszak lesz, s a két ifjú válogatott, Hernanes és Richarlyson, valamint az egyelőre csak a nemzeti együttes keretében megforduló Miranda iránt kiváltképp élénk érdeklődés mutatkozik.

Érdemes megemlíteni: a bajnokcsapatból a nyáron külföldre szerződött a “hamburgi” Alex Silva, továbbá a Katarba távozó Aloisio, de a két labdarúgó kiválása sem rázta meg az együttest. Pedig mindkettő törzsgárdista volt: azok közé tartozik, akik az utóbbi évek mesterhármasában kivétel nélkül szerepet játszottak. Triplázó játékos rajtuk kívül csak hat van: az első számú kapus, Rogerio Ceni és tartalékja, Bosco, továbbá Andre Dias, Miranda, Junior és Richarlyson.

A külön szám Rogerio. A harmincöt esztendős futballista minden idők klubcsúcsát tartja azzal, hogy 831 (!) alkalommal lépett pályára a Sao Paulo együttesében – az idén 33 bajnoki mérkőzésen szerepelt –, ráadásul gólrekorder is, hiszen az egyetlen kapus a futball históriájában, aki 83 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját.

S különösen szép, hogy a 83-ból csak 36 volt tizenegyes; 47 szabadrúgásból esett. Ebben az évadban Rogerio négyszer “zörgetett be” a kollégákhoz, azaz gyönge esztendeje volt.

De csak, ha a másik kaput nézzük…

Sao Paulo FC

Libertadores Kupa-győztes: 3-szor (1992, 1993, 2005).

Klub Világ Kupa-győztes: 2-szer (1992, 1993).

Klubvilágbajnok: 1-szer (2005).

Brazil bajnok:
6-szor (1977, 1986, 1991, 2006, 2007, 2008).

Az idei bajnokságban a legtöbbször szerepelt játékosai:
Jorge Wagner (34), Rogerio Ceni (33), Hugo (31), Andre Dias (30), Ze Luis (29), Dagoberto, Joilson, Richarlyson (mind 27), Eder Luis (26), Borges (25), Hernanes, Jean, Miranda (mind 22).

A legtöbb gólt szerezte: Borges, Hugo (14–14).

A legtöbb gólpasszt adta
: Jorge Wagner (11).

A bajnoki mérleg:
21 győzelem, 12 döntetlen, 5 vereség, 75 pont. (A csapat 2006-ban 78, 2007-ben 77 pontot gyűjtött.)

Miranda, a Sao Paulo játékosa felmutatja a trófeát Brazíliavárosban 2008. december 7-én, miután csapata az utolsó fordulóban 1-0-ra győzött a Goias ellen és megnyerte a brazil első osztályú labdarúgó-bajnokságot
Miranda, a Sao Paulo játékosa felmutatja a trófeát Brazíliavárosban 2008. december 7-én, miután csapata az utolsó fordulóban 1-0-ra győzött a Goias ellen és megnyerte a brazil első osztályú labdarúgó-bajnokságot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.