A nácik által énekelt himnuszt játszották Szegeden a német győzteseknek

A német küldöttség szerint nem megfelelő himnuszt játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.

A németek azt nehezményezik, hogy az Anne Knorr és Debora Niche tiszteletére eljátszott dalban a szöveg harmadik versszaka helyett az első csendült fel. Az eredetileg három versszakos szövegből jelenleg a harmadikat használja Németország nemzeti himnuszként. A nemzetiszocializmus időszakában is énekelt himnusz első versszaka sokakban visszatetszést kelt, emiatt nem használják.  (Az MTI kifejezése pontatlan, hiszen az első két versszak be is van tiltva - A szerk.)

"A szegedi kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottsága a világversenyeken megszokott gyakorlat szerint az összes résztvevő országgal ellenőriztette a nemzeti himnuszokat. A német csapat képviselője is meghallgatta a világbajnokság döntői előtt a felvételt, és nem emelt ellene kifogást" - reagált az MTI érdeklődésére a szervezőbizottság, amelynek közleménye ugyanakkor hangsúlyozza: ennek ellenére elnézést kérnek a tévedésért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.