A Honvédé a női vízilabda Magyar Kupa

A bajnoki címvédő Domino Honvéd nyerte a női vízilabda Magyar Kupát, 9-7-re legyőzve a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO csapatát a vasárnapi, egri döntőben.

Domino BHSE - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 9-7 (3-2, 3-1, 1-2, 2-2) gólszerzők: Györe 3, Valkai 2, Takács 2, Keszthelyi, Kisteleki 1-1, illetve Primász 3, Szűcs 2, Benkő, Zsámbok 1-1

Hetedszer a Honvéd, vagy először a Dunaújváros? - ez volt a 9. női Magyar Kupa egri döntőjének legfontosabb kérdése. Az idei   bajnokságban kétszer is a vidéki együttes diadalmaskodott, míg a hazai Szuperkupát kettejük csatájából a fővárosi együttes szerezte meg.    A Bitskey-uszodában alaposan bekezdett a Dunaújváros, Primász és Szűcs révén két perc alatt két támadást is góllal fejezett be. Györe Lajos együttese gyorsan reagált és egyenlített, majd Valkai távoli bombájával a vezetést is megszerezte (3-2).

A második negyed ejtéspárbajjal indult, előbb Keszthelyi, majd Benkő ívelt mesterien a hálóba. Kisteleki emberelőnyös helyzetet váltott gólra, majd Valkai ötméterese nyomán már hárommal vezetett a Honvéd, miközben az újvárosiak négy emberelőnyt hagytak kihasználatlanul (6-3).

A harmadik negyedben az ob I-es meccsekhez hasonló fordításban reménykedtek a dunaújvárosiak, a fővárosi találkozón például ötgólos hátrányból, 4-9-ről tudtak nyerni. Mintha tényleg a bevált forgatókönyv valósult volna meg, mivel Primász és Szűcs ügyesen használta ki a létszámfölényt és máris 6-5-re zárkóztak a Mihók Attila-tanítványok. Két elhibázott fórt követően viszont harmadjára Takács Orsolya lőtt fontos gólt: bombája a kapufáról lepattanva átszédült a gólvonalon (7-5).

A negyedik negyedben Zsámbok találatával 7-6-ra felzárkózott az újvárosi együttes. Három perccel a vége előtt azonban a csapatkapitány Györe Anett lépett a tettek mezejére: elébb büntetőből 8-6-ra alakította az eredményt, majd átlövésből is kipúposította a hálót, ezzel eldőlt a kupadöntő, Primász már csak szépíteni tudott 9-7-re.

A 2008-as női Magyar Kupa-győztes csapat tagjai: Györe Anett, Horváth Patrícia, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Kotsidiu Nikolett, Menczinger Kata, Menczinger Melinda, Németh Edit, Anna Pardo, Péteri Eszter, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Valkai Ágnes, Zantleitner Krisztina

Az MK dobogósai: 1. Domino Honvéd, 2. Dunaújvárosi Főiskola-ELCO, 3. Hungerit-Metalcom Szentes és ZF-Eger

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.