Kitiltják a nézőket Dunaszerdahelyről

A Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön késő estig tárgyalta a múlt szombaton lejátszott DAC Dunaszerdahely – Slovan Bratislava élvonalbeli mérkőzésen történteket. Végül ügy döntött, hogy a DAC üres nézőtér előtt köteles lejátszani soron következő két hazai bajnoki meccsét, az egyesület pedig 80 ezer korona (640 ezer forint – a tud.megj.) pénzbírságot fizet.



A bizottság szerint a rendezők súlyos mulasztásokat követtek el: nem voltak kellő létszámban, nem ellenőrizték alaposan a vendégszurkolókat, akik emiatt füstbombákat vihettek és dobálhattak be a pályára. Nem tudták megakadályozni a rendbontásokat és nem működtek kellőképpen együtt a rendőrökkel. A büntetés indoklásában az is olvasható, hogy a nézők szélsőségesen sportszerűtlenül viselkedtek, különböző tárgyakat dobáltak a pályára.

Megbüntették a pozsonyi Slovant is, amely 100 ezer koronát fizet szurkolóinak sportszerűtlen magatartásáért. Elsősorban a füstbombák bedobálásáért,valamint a hazai drukkereket sértő rigmusok kiabálásáért. Az egyesület köteles írásos beszámolót küldeni a szövetségnek, hogy miként kívánja elejét venni hívei hasonló rendbpntásainak.

Lapunk megkeresésére Dusan Chytil, a DAC menedzsere egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést. Közölte, hogy a csallóközi egyesület vezetősége rendkívüli ülést tart, s minden bizonnyal megfellebbezik a verdiktet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.