A csillogó középszer
Ezen az egyetlen napon lehet róluk írni. Amikor nincs meccs. Pedig a világ legjobbjai közé tartoznak jóval több mint egy fél évtizede. De ha játék van, mindig akad náluk érdekesebb figura. Pedig Lukas Podolski például a világ legfiatalabb százszoros válogatottja. Egy olyan csapatban, amibe bekerülni nehéz, kikerülni sokkal könnyebb. Csaknem 0.5-ös gólátlagot produkált ezen a száz meccsen. Csak a legnagyobbak tudnak ilyet.
Csakhogy ő nem tartozik a legnagyobbak közé. Akkor hogy? Egyetlen meccs nem volt a száz válogatottságából, ami miatta lett emlékezetes. Ő csakis azt tudja, hogy ha megindul, elszabadul a csapat – márpedig a német válogatott egy ideje ezt gyakran megteszi –, akkor ő az, akire nyugodtan ki lehet játszani az emberelőnyt, be fogja rúgni. Ha viszont más van ziccerben, ő az, aki megtalálja. Mást nem is csinál. Utána dolgozik egész meccsen a futószalagnál, ahogy a művezető előírta.
Nincsenek idegei. Csak jelleme. Soha nem akar többet mutatni, mint amit tud, de arra bármikor lehet számítani. Úgy lett százszoros válogatott, hogy soha említésre méltó klubteljesítménye nem volt.
Eleve a másodosztályból került a nemzeti csapatba (rajta kívül ezt csak egyetlen ember tudta megcsinálni Németországban), s utána a sosem túl erős Kölnben harcolt a bentmaradásért, hol sikerrel, hol nem. Közte három évig a Bayernban vette fel a fizetését, játszani azonban akkor sem sikerült neki, amikor nagyritkán befért.
A válogatottban mindig a legjobbak közé tartozott, egy gyengébb csapatban alig lehetett észrevenni. A Bayern viszont túlságosan is sztárcsapat volt neki. Olyan, mint a legtöbbünk. Ezért nincsenek rajongói – csak a szövetségi kapitányok között.
Lahm ugyanez – azzal a különbséggel, hogy a legjobb csapatokban is a legjobbak közé tartozik, miközben szinte nincs megjegyezhető mozdulata. Hibázni nem tud, csakis akkor ment a gólvonalról, ha különben elszállna a meccs, és csakis akkor ad komoly cselek után gólpasszt, ha a csatárok már besültek, az eredmény pedig létkérdés a csapatnak. De akkor szinte mindig. Körülbelül annyi emberbe rúgott már bele, mint Podolski, szóval tán egybe sem, ami azonban védőről szólva különleges teljesítmény. A csillogó középszer.
Ha valaki meg akarja érezni, s nemcsak érteni, miért húzza Európát a német ipar, figyelje Podolskit és Lahmot.
