A Barcát talán még Pakson is megsüvegelik
Mi ne hinnénk?
Addig is, amíg a bíró nem csalja el a zseniális, összevásárolt kiscsapat összes meccsét - nem is sejtjük, pedagógiailag ezt miként lehet földolgozni -, s addig is, amíg valamelyik újpesti csatár véletlenül bekotor egy-két, címlapra kerüléshez elegendő gólt, maradnánk a futballnál, a reális nyilatkozatoknál, a szerény eurómilliomosoknál. Pedig Isten látja lelkünket: mi már a kicsivel is beérnénk. De ők ott, tőlünk balra, úgy látszik, nem.
Ahogyan a Barcelona futballozott egy darabig az Emirates stadionban, azért már valóban érdemes volt fél tizenegyig fönnmaradni, jóllehet nem a Mákvölgyi Bányász volt a partner, hanem a jobb napjain a labdát becsületesen sokáig tartó, villámgyors és fölötte kreatív Arsenal. Ehhez képest az első félidőben 70:30 arányban dominált a katalán társulat, amely derékszögben lőtt passzaival, ritmusváltásaival, súlypontáthelyezéseivel, riválist hergelő laza labdatartásaival remekművet tolt össze Londonban. Mondta is a meccs után Pep Guardiola, a tréner (talán nem veszik zokon Pakson, ha egyszer leírjuk a nevét, olyan jól csinálja), hogy „ilyen első félidőt a Barcelona szakvezetőjeként még nem láttam a csapatomtól". Ettől függetlenül az űrfutball negyvenöt perc (plusz a hosszabbítás) alatt egyetlen gólt sem hozott, mivel a sárga mezesek vagy kihagytak mindent, vagy Almunia kapust tették naggyá. Arról nem is beszélve, hogy a Pigue és Xavi előkészítette, második szakaszos Ibrahimovic-dupla után a játékosok picit visszavettek, a labdabirtoklás tekintve lementek 62:38-ra, amit az Arsenal vörös posztóként értelmezett.
Ha valamitől csodálatos játék a futball - ezt a szóösszetételt még a '80-as évek magyar viszonylatában tanultuk az idősebbektől -, akkor az éppen az afféle feltámadástól van, amelyet a csontra lejátszott Arsenal produkált. Tudniillik a londoniak végtelen profizmussal éreztek rá, mi az, amit ilyenkor tenni kell. S bár korábban is akadt ziccerük (e tekintetben eladdig úgy 9:2 volt a Barcának), a megannyi rontás ellenére még mindig önbizalommal játszó Bendtner végtelenül pontos gólpasszal lepte meg a csereként beállt, dolgát precízen tudó Walcottot; a tizenegyesről viszont nyilván lehetne vitatkozni csöppet, habár a kiállítás sorsára jutott Puyol kétségkívül akadályozta a tizenegyest értékesítő Fabregast (aki pedig megsérült). Guardiola mondta is, hogy az ég szerelmére, megint nem mér azonos mércével a bíró!!! - illetve nem, hiszen így nyilatkozott:
- Kár, hogy nem sikerült nyernünk, mert akkor hatalmas lépést tettünk volna az elődöntő felé, de hát amikor ilyen remek csapattal kerülsz szembe, mint amilyen az Arsenal, bizony előfordul az ilyesmi. Büszke vagyok futballistáim odaadó játékára, és elégedett a teljesítményükkel. Otthon is támadni fogunk, mert gólt kell szereznünk. A legkockázatosabb dolog részünkről az lenne, ha nem rizikóznánk.
A sírból mentett döntetlen után optimistán tekint a jövő heti visszavágó elé az Arsenal. Arsene Wenger szakvezető azt mondta:
- Meggyőződésem, hogy továbbjuthatunk! Mondom ezt annak tudatában, hogy tisztelem riválisunkat, amely a világ egyik legjobb csapata. A Barcelona az elejétől uralta a meccset, és szerencsénk is volt, hogy döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést. Ehhez - együttesem tudásán túl - szükség volt a mentális erőnkre; játékosaim rászolgáltak az elismerésre, egészen hihetetlen, amit produkáltak egy igazi klasszis csapattal szemben.
Micsoda éjszaka volt; köszönjük. Nyilván Pakson is látták.
