A MOB kampányt indít az olimpia mellett

Borkai Zsolt szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) legfontosabb feladata, hogy a lakosságnak azt a 40 százalékát is meggyőzze, amely jelenleg nem támogatja a 2024-es olimpiai pályázatot.
A MOB elnöke a Digi Sport keddi Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy az emberek politikától mentesen, csak a tények alapján alakítsák ki álláspontjukat. Ezért kell megismertetni velük, hogy az Agenda 2020 milyen lehetőségeket biztosít Magyarországnak.

Borkai hozzátette, kollégái már dolgoznak azon az ütemterven, hogy személyes megjelenésekkel milyen eseményeken, rendezvényeken képzelik el a társadalmi párbeszédet, a gazdasági szereplők tájékoztatását az olimpiai pályázattal kapcsolatban. Ebbe azokat a sportolókat, sportvezetőket és gazdasági szakembereket vonják be, akik elkötelezettek az olimpia megrendezése iránt. Az ütemtervet az elnök jövő kedden terjeszti az Olimpiai Védnöki Testület elé.

A MOB első embere hangsúlyozta: az olimpiai pályázat széles társadalmi támogatottság elérése azért lényeges, mert a rendezési szándéknyilatkozat benyújtása után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy független közvélemény-kutató céggel megvizsgáltatja a jelentkezők országában, hogy milyen mértékű a lakosság körében a támogatottság, s ennek függvényében dönt arról, kiket hív meg a pályázatra. Az Ipsos hétfőn ismertetett januári felmérése szerint a magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát.

A további menetrendről Borkai még annyit mondott, augusztus végére-szeptember elejére tervezi összehívni azt a MOB-közgyűlést, amely a szándéknyilatkozat beadásáról dönt majd. Hozzáfűzte: ehhez kell még a Fővárosi Közgyűlés döntése, valamint a kormánygarancia, ezek együtt szeptember első hetében lehetnek meg, s akkor szeptember 15-ig be lehet nyújtani a szándéknyilatkozatot.

A MOB közgyűlése pénteken döntött arról, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.