A célegyenesben lett rosszul a triatlonista, testvére lökte át a célvonalon

Elképesztő véget ért az ITU World Triathlon mexikói záróeseménye. A triatlon világbajnokság cozumeli futamán úszásban, kerékpárban és futásban mindvégig vezető Jonathan Brownlee a célegyenesben rosszul lett, az utolsó métereken már alig tudott járni a napszúrástól.

Testvére és egyben csapattársa, Alistair Brownlee ekkor a második helyen futott, de amikor látta, hogy testvére majdnem összeesik, lassított, felkarolta és együtt futottak el a célig. Időközben a kolumbiai Mario Mola Díaz megelőzte őket, és bár folyamatosan figyelte, mi történik mögötte, lelkifurdalás nélkül szakította le a célszalagot. A Brownlee testvérek a második helyen értek célba, ahol Alistair szó szerint átlökte a már szinte öntudatlan testvérét a célvonalon. Jonathan így a második helyen végzett összesítésben.

A testvérek futását megóvták a versenytársak, de azt később elutasították a bírók, mert a szabályok szerint bár külső segítséget nem fogadhat el a versenyző, a versenytárs segítsége ebben az esetben nem számít.

A brit testvérpár több emlékezetes pillanatot szereztek már a sportszerető közönségnek. Rióban Alistair megvédte a címét, bátyja pedig második lett. Ikonikus fotóvá vált, ahogy akkor a célban ölelkeznek. Ez a mostani befutójuk pedig fairplay díjas lehet.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.