A bravúr szigete

Az Izland–Portugália meccsen is folytatódott az új Eb-divat: nem tudott győzni a jóval esélyesebb csapat.

A harmadik percben Sigurdsson egy veszélyes lövéssel jelezte: tilos lenézni az esélytelenebb csapatokat ezen az Eb-n. Ám Rui Patricio hárított, és utána már csak a portugáloknak volt helyzetük az első félidőben. ­Vieirinha távoli lövéssel rio­gatott, Nani közelről fejelt, Cris­tiano ­Ronaldo tüzelt, ám Halldorsson izlandi kapus mindegyik esetben felülkerekedett a párharcban. A 31. percben viszont eljött az igazság pillanata: egy tetszetős jobb oldali akció végén Andre Gomes tette középre a labdát, amelyet Nani bevágott a rövid alsó sarokba (1-0).

Amennyire nem volt köze Izlandnak a meccshez az első negyvenöt percben, olyan meglepetésként hatott, hogy a második félidő elején kiegyenlített: az oldalvonal mellől Gudmundsson ballal tekert mesterien középre, ahol az üresen ­álló Birkir Bjarnason hat méterről be is suhintotta a labdát a portugál kapuba ­(1-1). A folytatásban is gőzerővel rohamozott a portugál csapat, de még helyzeteket sem dolgozott ki, meddő volt a fölénye. Izland, amelynek csupán száz profi labdarúgója van, pontot szerzett Portugália ellen.

PORTUGÁLIA–IZLAND 1-1

F csoport, Saint-Etienne, 39 ezer néző.

Jv.: Cakir (török).

Portugália: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, R. Carvalho, Guerreiro – Joao Mario (Quaresma, 76.), D. Pereira, Joao Moutinho (R. Sanchez, 71.), Andre Gomes (Eder, 84.) – Nani, C. Ronaldo.

Izland: Halldorsson – Saevarsson, Sigurdsson, Arnason, Skulason – Gudmundsson (E. Bjarnason, 90.), Gunnarsson, Sigurdsson, B. Bjarnason – Sigthorsson (Finnbogason, 81.), Bödvarsson. Gól: Nani (31.), B. Bjarnason (50.).

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.