Le a kalappal!
Úgy járkál a partvonal mellett, mint egy dühöngő bika. Ha megáll és csípőre teszi a kezét, még inkább látszik rajta, hogy mindjárt felrobban. Ugyan elegáns öltönyt visel, de annak az esése rajta mégsem olyan, mint Pep Guardiolán. Kigombolt ingnyakával, megeresztett nyakkendőjével mulatozó macsóra emlékeztet, Slaven Bilicről senki se mondaná meg, hogy jogi diplomája van és legalább három idegen nyelvet beszél. A horvát válogatott 43 éves szakvezetője igazi egyéniség. Egy igazi arc. Egy szenvedélyes, a játékkal együtt élő ember. Olyan, aki hiányozni fog erről az Európa-bajnokságról.
Bilicen kívül hiányozni fog Andrij Sevcsenko. Ha a labdarúgással most ismerkedő kissrácoknak követendő példaképet kellene állítani, az ukrán válogatott és a Dinamo Kijev csatárát erre tökéletes alany lenne. Harmincöt évesen így hajtani, így odatenni magát a nemzeti színekért, s a svédek elleni csoportmeccsen két ilyen remek gólt szerezni, kalap le előtte!
Titkos favoritok voltak, de egy pillanatig sem fognak hiányozni a franciák. A legfájdalmasabb az, hogy a „kékeknél” megannyi tehetséges és jó futballista csapatszinten ilyen gyengén teljesít. Hollandia 2 – mondhatnánk a Laurent Blanc által irányított „équipe nationale-ra”, amely erejéből az egyébként a korábbi énjüktől egyelőre elmaradó spanyolokkal szemben lényegében egyetlen épkézláb támadásra futotta.
Hiányozni fog Georgiosz Szamarasz, az a görög csatár, aki ha csak néhány perc erejéig is, megijesztette a németeket. Nem rúgott szép gólt, de az egyenlítésért kiadta a lelkét. Emberileg sokkal többet mutatott, mint Zlatan Ibrahimovic, aki pedig a francia kapuba félfordulattal, a levegőből emelkedve elküldött Tomahawk-rakétával a 2012-es Európa-bajnokság egyik leglátványosabb találatát érte el.
Bilic, Sevcsenko, Szamarasz – mindhárman egyéniségek. Csapataik kiestek, nekik csomagolniuk kellett, de mégsem vesztesek. Éppen ellenkezőleg.