'Jég' a pályán

Két év kihagyás után jövőre újra a Forma–1-ben versenyez Kimi Räikkönen. A Jégember becenevű finn pilóta – aki 2007-ben a Ferrarival világbajnok lett, majd a 2009-es szezon végén visszavonult – a Lotus-Renault csapatának versenyzője lesz.

A 32 éves Räikkönen visszatérése nem váratlan, hiszen azt már hónapok óta tényként kezelte a szaksajtó: a pilóta nem találta meg a helyét a ralizásban, ezért fontolgatja Forma–1-es karrierjének újrakezdését. Az viszont némiképp meglepő, hogy a Lotus-Renault-val állapodott meg. Még a múlt hét végén, a Brazil Nagydíj idején is arról szóltak a hírek, hogy a Williams versenyzőjeként térhet vissza. Értesülések szerint a bérezéséről nem tudtak megállapodni a Williamsnél.

Csapatának adott videointerjújában a versenyző a tőle megszokott visszafogottsággal beszélt döntéséről. Mint fogalmazott, nem tart attól, hogy a kétéves kihagyás miatt lassú lesz, biztos benne: hamar felveszi a ritmust. Ráadásul: szerinte a kocsik nem változtak jelentősen, kizárólag az új abroncsok kiismerése, megszokása jelenthet nehézséget. Rossz nyelvek szerint döntésében anyagi okok is szerepet játszottak, mivel az elmúlt években jókora összeget költött ralizásra, ám eredmények híján bevételei még a kiadásokat sem fedezték.

A finn pilóta visszatérése nyomán 2012-ben minden eddiginél erősebb lehet a mezőny, hiszen a rajthoz állók közül hatan – Vettel, Hamilton, Alonso, Button, Schumacher és Räikkönen – világbajnokok. Arrólmég nincs végleges döntés, hogy ki lesz a finn versenyző csapattársa, ám a „posztra” az istálló egyik jelenlegi pilótája, Vitalij Petrov a legesélyesebb.

Kimi Räikkönen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.