Törlesztés két részletben

A szigetországi futballszakma szinte biztosra vette: a Manchester City kihasználja az alkalmat, hogy a világ legrégebbi direkt kieséses tornáján revánsot vehet a Chelsea-n, amely a nem egészen két héttel ezelőtti bajnoki meccsen 1-0-ra győzött az Etihad stadionban.

A „világoskékek” trénerében, Manuel Pellegriniben a vereségen kívül a „Special One” elleni korábbi spanyolországi kudarcsorozat, valamint Jose Mourinho lélektani hadviselése is erősíthette a visszavágás vágyát. A jeges manchesteri estén a City végül is biztos, 2-0-ás győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé, s fosztotta meg a „kékeket” az FA Kupa megszerzésének lehetőségétől.

Bár a mértéktartó chilei edző a diadal után tartózkodott a „bosszúállás” szó említésétől, Vincent Kompany csapatkapitány nem tagadta: már az öltözőt is majd szétvetette a megsokszorozott akarat. Az első percek bizonytalankodása után a házigazdák – alig negyedóra elteltével – vezetéshez jutottak. A nemrégiben ismét a legjobb afrikai játékosnak választott Yaya Touré tört előre, és célozta meg a kaput. Petr Cech kiütötte, de olyan szerencsétlenül, hogy az Stevan Jovetic elé került, ő azonban a kapufára bombázott.

A megtáltosodott montenegrói válogatott egy perc múlva Edin Dzeko beadását értékesítve manchesteri pályafutása eddigi legfontosabb gólját ünnepelhette. Ez volt az első alkalom a mostani naptári évben, hogy a Chelsea hátrányba került egy mérkőzésen, ráadásul Mourinhónak semmilyen használható válasz nem volt a tarsolyában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a portugál guru maga is elismerte: gárdája egyetlen helyzetet sem tudott kialakítani.

Sem Samuel Eto’o egyedül, sem a szünet után behozott újonc, Mohamed Salah és Eden Hazard kettőse, sem az egy óra elteltével a kispadról beküldött Fernando Torres nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A londoni spanyol játékoshoz hasonlóan többhetes sérülésből visszatért Samir Nasri összehasonlíthatatlanul jobban használta ki a neki jutott félórát: becserélése után hat perccel (igaz, lesgyanús pozícióból) megduplázta a City előnyét, beállítva egyben a 2-0-ás végeredményt. A két évvel ezelőtti bajnok sikerének titka – Pellegrini fifikáján és a törlesztés vágyán kívül – a David Silva irányította középpálya volt, míg az Európa Liga-győztes csatársorának eredménytelenségét a John Terryt fájdalmasan nélkülöző védelem gyengesége csak tetézte.

A forduló szombaton játszott mérkőzései közül kiemelkedő érdeklődésre tartott számot a Cardiff City–Wigan találkozó. A tavalyi kupagyőztes immár a második vonalból kerekedett fel a walesi fővárosba, és lepte meg 2-1-es győzelemmel a Pre mier Liga egyik legnépszerűbb edzőjét, Ole Gunnar Solskjaert. Folytatta váratlan szárnyalását a Liga Kupa döntőjébe is bekerült Sunderland: Gus Poyet emberei a Southamptonon lettek úrrá.

A vasárnapi csemege az Arsenal–Liverpool találkozó volt, amelyen az „ágyúsok” feledtetni akarták egy héttel korábbi, kiütéses vereségüket (5-1) a „vörösökkel” szemben. A Suarez, Sturridge támadó páros minden igyekezete ellenére itt is sikerült az „egyenlítés”. Az Emirates stadion közönsége annak az Arsene Wengernek a 2-1-es sikerét ünnepelhette, akit Mourinho a napokban „a kudarcok mesterének” nevezett. A három gólon az ifjú Alex Oxlade-Chamberlain, Lucas Podolski, illetve a tizenegyest értékesítő Steven Gerrard osztozott.

A negyeddöntőben a Manchester City – a múlt évi döntő visszavágójaként – a Wigant, az Arsenal pedig az Everton együttesét fogadja.

Fabianski kapus ünnepli az Arsenal második gólját szerző Podolskit
Fabianski kapus ünnepli az Arsenal második gólját szerző Podolskit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.