„Azok járnak igazán rosszul, akik nagyon szeretik a téli sportágakat” – így összegezte a szocsi olimpia televíziós közvetítéseinek tanulságait Szabó Gábor, az Eurosport vezető kommentátora. A játékok idején az MTV-n hallható sportriporter a Magyar Narancs honlapján vezetett blogjában hívta fel a figyelmet arra: az Eurosport nem sugározza az ötkarikás vetélkedőt, így a nézők – várhatóan az egész kontinens nagyobbik részén – kevesebb ötkarikás versenyt láthatnak, mint korábban.

A történet gyökere 2009-re nyúlik vissza. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkor döntött úgy, hogy – a bevétel maximalizálás miatt – nem a European Broadcasting Unionnak, a földrész közszolgálati televízióit tömörítő szervezetnek adja el a 2014-es téli és a 2016-is nyári verseny közvetítési jogait. A csomagot végül a Sportfive nevű cég vette meg 250 millió euróért, ami húsz százalékkal nagyobb summa, mint amit az EBU kínált.

A győztes vállalat természetesen arra törekszik, hogy megtérüljön befektetése. Ennek nyomán minden országban külön tender keretében adta el az exkluzív jogokat garantáló pakkot. A logikus üzleti lépés több országban felettébb szokatlan helyzetet eredményez. A beruházók többsége ugyanis nem engedheti meg magának, hogy reggeltől estig a játékokat sugározza. A magyar közszolgálati médium például – hazánk képviselőinek csekély számát figyelembe véve – okkal határoz úgy, hogy nem szánja egész napját sífutó- vagy curlingközvetítésekre. Csakhogy a téli sportágak hazai rajongói így sokkal kevesebb eseményt láthatnak, mint amennyit szeretnének, mivel nem „menekülhetnek” az Eurosporthoz, amely korábban EBU-tagként „éjjel-nappal” adta a versenyeket. A helyi vásárlók kizárólagos jogokat vettek, így a páneurópai csatorna nem vehet részt a sugárzásban. (Üzletileg értelmezhetetlen, irracionális vállalkozás lett volna minden országban versenybe szállni a lokális csomagért.)

Első blikkre persze úgy tetszik, hogy a havas játékok rajongói nincsenek nagy bajban, hiszen nézhetik a téli vetélkedőben fokozottan érdekelt országok csatornáit, az osztrák, a svájci vagy a svéd műsorokat. Ám elvileg erre sincs lehetőség: az exkluzív szerződés ugyanis nem teszi lehetővé, hogy idehaza, mondjuk, a norvégok képeit bámuljuk. Ahogyan Szabó rámutat: „A magyarázat egyszerű. Ezek a csatornák nem fizettek azért, hogy Magyarországról növeljék a nézettségüket.” Ebből viszont az következik, hogy az érintett médiumoknak megoldást kell keresniük arra, hogy külföldön alternatív adást vetítsenek, amíg az „anyaországban” Szocsiból sugároznak.

A reform megannyi kérdést felvet. Például azt: a NOB eléri-e célját? Hiszen a szabálytalanságokat szinte kódolja a rendszer: a nézők az interneten találhatnak alternatív közvetítést, és a tévés társaságok is trükközhetnek.

Elképzelhető, hogy az ötkarikás bizottság aktuálisan sokat kasszíroz, de hosszú távon veszíthet is. Hiszen kevesebb országban, kevesebb nézőhöz, kevesebb órában jutnak el a képek, így például – ahogyan arra Szabó felhívja a figyelmet – a szponzorok üzenetei is. Szocsi csupán a tesztje a rendszernek, amely Rióban vizsgázik majd, elvégre a nyári olimpia a NOB csúcsterméke. És bármi lesz is az oroszországi verseny tanulsága, az illetékesek csak a brazíliai esemény után avatkozhatnak be.

Addig pedig nyugtathatják magukat azzal, hogy vetnek egy pillantást a szervezet bankszámlakivonatára.

Minden más egyre kevésbé számít.